Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

Beszámoló 2020

A koronavírus miatt mi is idő előtt fejeztük be versenyzésünket ebben a szezonban. Bizonytalanság van a következő szezonra tekintve, de ami az egyesület fejlődését illeti márciusig, elégedetten tekinthetünk vissza. Most, hogy a kormány enyhít a karanténszabályokon, edzéseink újra indulhatnak, és talán még júniusban edzőmérkőzéseket is rendezhetünk. 

Gazdaság, létszám, egyéb: Egyesületünk gazdaságilag elérte azt a szintet, ami reálisan tartható.  A tervezett költségvetésünk erre a szezonra kb. 50 millió forint volt, úgy, mint tavaly. A bevétel fő forrása TAO támogatás, ezen kívül tagdíjak, valamint az Önkormányzat a sportcsarnok használatára való támogatása. Kiadásaink fő csoportjai az edzői díjazások, terembérlet, utazási költségek, sportszerek és nyári táborok. Főleg az utazási költségek lépték át a tervezett mértéket, a földrajzilag kedvezőtlen sorsolások miatt. Az U18-as csapatunk, és a fiú U16-ban mindkét csapatunk a Dél-Nyugati régióba került, ellenfeleinkhez távolra kellett utazni.

Az általunk foglalkoztatott gyerekek száma is stabilizálódott. Úgy, ahogy tavaly, az idén is kb. 110 fiatal kosárlabdázott versenyszerűen nálunk, és kb. 150 gyerekkel találkoztunk előkészítő és iskolai csoportokban. Edzői stábunk egy fővel bővült Tóth Géza személyében, így az idén 5 edzőt és 1 technikai igazgatót foglalkoztattunk. Új lokális csoportot indítottunk Rácalmáson, s ezt az irányzatot tovább szeretnénk folytatni más környékbeli településeken is.

2019 nyarán is aktívan táboroztunk: részt vettünk a United World Games tornán Klagenfurtban (https://www.dragons.hu/2019/06/u14-fiu-felejthetetlen-elmeny-klagenfurtban/), júliusban balatoni tábort szerveztünk, s a városban augusztusban két hét napközis tábort tartottunk. Táborainkon összesen 50 fiatal vett részt.

Januárban együttműködési megállapodást kötöttünk az ALBA Fehérvárral (https://www.dragons.hu/2020/01/egyuttmukodunk-az-alba-fehervarral/), ami fontos lépés az egyesület szilárdításában, mint meghatározó Fejér megyei utánpótlásbázis.

Ebben az évben is eleget tettünk minden szövetségi elvárásnak, egyesületünk továbbra is köztartozásmentes, közhasznú minősítésű non-profit sportegyesület.

Fejlődésünket meghatározó fő korlátok a városi, kosárlabdára alkalmas termek kapacitáshiánya és rossz állapota, és az edzői stáb bővítésének nehézsége.

Előkészítő és iskolai csoportok: Szeptemberben az Arany János Általános Iskolában ismét részt vettünk a gyerekekkel való foglalkozásokban: három osztállyal labdáztunk ebben a tanévben. A Petőfi Sándor Általános Iskolában is indultak csoportjaink, de ezek a szervezési nehézségek miatt még ősszel megakadtak.

Rácalmáson is indítottunk előkészítő csoportot, ahol a részt vevő gyerekek főleg U11-es és U12-es korosztályban februárban már 15 főt alkottak, és indultak az Országos Gyermek Bajnokságban is. Sajnos a vírus miatt csak két fordulóra tudtak bekapcsolódni, de reméljük, hogy jövőre ez a csoport is tovább bővül, vagy akár több csoportra oszlik.

Dunaújvárosi előkészítő csoportunk a teremhiány miatt együtt labdázott az U11-es csoporttal; erről bővebben lejjebb.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

U9 vegyes:

Az idei évben némileg váratlanul több, 9 évnél fiatalabb kosárpalánta érkezett egyesületünkhöz. A kezdeti pár főnél próbálkoztam őket beépíteni a mindennapos munkába, de ahogy szaporodtak a ”tökmagok”, úgy kellett előbb az edzéseinket átszervezni, majd pedig edzés tervezésben megújulni, hiszen ez az igazán fiatal korosztály nekem is új kihívást jelentett.

7 ifjú sportolótól köszöntem el a csonka szezon végén, akik sokat fejlődtek fejben és testben is az együtt töltött idő alatt. Két kézzel tudnak labdát vezetni, tudják, hogy melyik a jobb- és bal kezük és lábuk, azt a feladatok közben használni is tudják. A ziccerek esetén pedig már mindkét kézzel rá tudják a labdát dobni.

Az Alba Fehérvár jóvoltából, az első két mini kupán éles meccsen is részt tudtunk venni. A két kupán is lemérhető volt a fejlődés. Talán a legkifejezőbb Bíró Panna esete, aki az első alkalommal elég nehezen kezelte az új helyzetet és könyörgött, hogy ne kelljen pályára lépnie. Természetesen megküzdöttünk ezzel az akadállyal. A második tornán ugyanő már azért könyörgött, hogy fenn maradhasson. És minden gyereken látszott, hogy milyen mértékben igazodtak a nehézségekhez, és fejlődött az akaratuk és a kitartásuk.

Talán ezzel az utolsó bekezdéssel szeretném hirdetni is az egyesületet és a saját munkámat is. Aki gondolkozik rajta, hogy miért érdemes valakit hozzánk kosarazni hozni, akkor ezért. A gyerek beilleszkedik egy közösségbe, ahol a társaival és velem együtt megy át a tanulás fázisain. Ismerkedik meg a sikerekkel és néha csalódásokkal is, és megtanulja kezelni azokat. Olyan élmények ezek, amiből egész életében profitálni fog.

Bízzunk a legjobbakban és abban, hogy a mindennapi életünk lassan helyre fog állni. Nehéz ebben a helyzetben tervezni, úgyhogy egyelőre csak bizakodom benne, hogy ezekkel a gyerekekkel és persze újabbakkal is közösen folytatjuk a megkezdett utunkat.

Vigyázzunk Egymásra, Hajrá Sárkányok!

U11 vegyes:

A csonka szezon végén kelletlenül vonunk mérleget. Az U11-es csapatunk ugyanis fejlődött. Érdekes volt az összeállítás, mert három fiú szinte veteránnak számított a többiekhez képest, míg volt olyan játékos is, aki csak két hónapja volt a csapat része.

Ezzel a korosztállyal szemben semmilyen elvárás nem volt támasztva. Ha olyan volt az ellenfél, akkor a húzó játékosaink egyéni képességeire építettünk, ha az ellenfél lehetővé tette, akkor pedig kifejezetten arra törekedtünk, hogy minden gyerek tudjon próbálkozni.

Azt hiszem, hogy ilyen szempontból az egyik legnagyobb sikernek tekintem, hogy az utolsó tornán minden gyerek dobott akció kosarat, aki nevezve volt a mérkőzésre. Ha valaki szokta nézni az utánpótlás eredményeket, akkor tudja, hogy ez nagyon ritka, ezért volt igazán nagy öröm számomra.

A folyamatos új érkezőknek köszönhetően folyamatosan átcsoportosítottuk az edzéseket, ezért szinte minden gyerek belekóstolhatott az U12-es, már fizikálisabb edzésekbe. Többen folyamatos tagjai voltak annak a csapatnak is, és voltak, akik csak beugrottak egy- egy alkalommal. Sötéth Ádámot ki kell emelni, aki mindkét csapat minden meccsén szerepelt, így kb 43 mérkőzéssel a háta mögött zárta a szezont. Fantasztikus teljesítmény. De minden gyereket ki lehet emelni. Aki rendszeresen járt edzésre, az fejlődött. Technikailag, fizikailag és mentálisan is. Ez pedig a későbbi életében hatalmas muníció lesz.

A következő szezonra elég sokan tovább fognak lépni U12-be, ezért ez a csapat ugyanígy már nem fog pályára lépni, de a mag együtt marad, és lehet bizonyítani, hogy a végső helyezésnél többre képes.

Mindenki kap hetente újabb gyakorlat sorokat, amivel fizikálisan is és ügyességben is fejlesztheti magát, bízom benne, hogyha végre újra munkába tudunk állni, akkor viszonylag jó állapotból fogjuk tudni folytatni a munkát.

U12 Dunaújváros, vegyes:

Csodálatos időszak van mögöttünk. Amikor az edző megérti, hogy mire van szüksége a Csapatának, a Csapat megérti, hogy minden izzadságcsepp megéri. Hatalmas fejlődést értünk el minden egyes gyereknél, fizikálisan és gondolkodásban, valamint csapatként is.

Sikerült kiaknázni az egyéni képességeket, és szisztematikusan felépíteni egy olyan csapatjátékot, ahol mindenkinek megvolt a saját szerepe, és mindenkinek megvolt a haszna a pályán. Voltunk a régió legjobb 10 csapata között, és meggyőződésem, hogy az alsó ház legfelső csoportjában tudtunk volna végezni.

Az U11-ből folyamatosan dolgoztunk együtt játékosokkal, így biztosítottuk az átmenetet a jövő évi csapathoz, annak gerincét már most ismerjük. A csapatjáték alapjait ismerik, sokkal több időnk lesz kimunkálni, kevesebb időt fog a betanítás elvenni.

Büszkén fogok mindig erre a Csapatra és erre a szezonra gondolni, hálás vagyok érte, hogy ezt közösen élhettük meg.

U12 Rácalmás, vegyes:

Csapatunk az idei évben alakult ki. Elég nehezen indultunk, mindösszesen egy játékos volt az első edzésen. A következő hetekben viszont szépen alakult a létszám, és egy hónap elteltével már 13-an pattogtatták a labdát. Elég vegyes a csapat összetétele, jelenleg fiúk és lányok alkotják a 7 éves kortól egészen 13 éves korig.

Az edzések jó hangulatban teltek sok játékkal és persze, kellő technikai felkészítéssel.

Decemberben csatlakoztunk be először az Országos Gyermek Bajnokságba. Semmi elvárás nem volt a gyerekekkel szemben csak az, hogy szokják a légkört, érezzék a kosárlabda mérkőzések hangulatát. Meglepett, hogy mennyire összeszedetten kosárlabdáztak. Erre mutató, hogy már az első fordulóban volt egy nyert mérkőzésünk a pályán. Ez plusz hajtóerőt adott nekünk a továbbiakban, és még jobban hajtottunk edzéseken. Ebben a szezonban sikerült még egy mérkőzést megnyernünk, ami azt gondolom, nagy fegyvertény ettől a csapattól. Azt viszont sajnálom, hogy a kialakult helyzet miatt nem tudtunk tovább menetleni, mivel hivatalosan lezártak minden bajnokságot.

Úgy érzem sikerült egy jó csapategységet kialakítani, és megszerettetni ezekkel a lányokkal és srácokkal a kosárlabda sportot.

U14 fiú:

Ez,- a részben kezdő- korosztály a közös munkát 2019. szeptember közepén kezdte el.

A toborzáskor fontos szempont volt, hogy nem küldtünk el senkit, és a sportágat szerettük volna megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel. Nem elsőrendű cél, de természetesen fontos volt az eredményes szereplés is, hiszen később akár élversenyzők is kinevelődhetnek az egyesületből.

Nagy kedvvel és lelkesedéssel vetettük magunkat a munkába. Folyamatos versenyfutásban voltunk az idővel, mert az alaptechnikák elsajátításán, gyakorlásán túl egyre nagyobb vágyat éreztünk arra, hogy az edzésjátékokon túl is mihamarabb mérkőzéseket játsszunk. A rendszeres edzéslátogatásoknak, a különfoglalkozásoknak, egyéni gyakorlásoknak köszönhetően technikailag és ,,taktikailag” szépen fejlődött a csapat. A bajnoki mérkőzésekre való felkészülést több edzőmérkőzéssel színesítettük .Öt hónappal később, február 15-én pedig már bajnoki mérkőzést játszottunk. Óriási siker, hogy a négy első mérkőzésünkön máris született egy győzelmünk, a Siófok ellen.

A mérkőzések tanulságait, a hibák kijavítását a közimert problémák (koronavírus) miatt nem tudtuk ,,orvosolni”. A karantén ideje alatt a csapat tagjai a rájuk bízott feladatokat videók segítségével lelkesen végezték. Május elején, a jó idő beköszöntével és a körülmények változásával, lehetőség nyílt egyéni szabadtéri gyakorlásra . A gyerekek ekkor is elvégezték az elküldött feladatokat körülményeiknek megfelelően. Május közepétől újra teremben edzhettünk! Az ismert gyakorlatokkal, dobóversenyekkel, különböző játékokkal, egyéni képzésekkel próbáltuk visszahozni azt, ami ,,feledésbe” merült. Más feladatunk nincs, mint pótolni a kiesett két hónapot, és előkészíteni a jövő évre való felkészülést.

A 2020-21-es bajnokságra már jobb alapokkal, nagyobb reményekkel és elszántsággal szeretnénk nekimenni, és minél több győzelmet szerezni.

U16 fiú B:

A tavalyi U14 fiú csapat olyan létszámmal zárt, hogy úgy döntöttünk, hogy idén a kadett korosztályban két csapatot indítunk, úgy, hogy külön választjuk őket. Cél mindenkinél az egyéni fejlődés volt.

A szétválasztás különböző szempontok alapján történt. Úgy terveztük, hogy motivációs céllal évközben is biztosítjuk a fiúk számára a csoportok közötti átjárhatóságot.

Az én csapatom tagjai azokból a fiúkból kerültek ki, akik az előző évben nem voltak meghatározó játékosok. Kevesebb játéklehetőséget kaptak, mivel volt náluk jobban teljesítő játékos akkor a csapatban. Valamint azok is nálam edzettek, akik idén csatlakoztak az egyesülethez.

Az idei évben adott volt a lehetőségük, hogy minél többet játszanak. Ebben a korosztályban már nincsenek kötelező ötösök, így mindig az játszott a legtöbbet, aki rendszeresen járt edzésre, és akinek jó volt az edzésmunkája.

Már az első mérkőzésen látszódott, hogy kevés olyan helyzetet éltek meg tavaly, amikor döntést kellett hozni a pályán. Érződött, hogy kicsit nyomasztja őket a tét, a felelősség.

Az összesorsolt csapatok közül csak a Mohácsi csapattal tudtuk felvenni a versenyt, két szoros mérkőzést játszottunk velük. A többi csapat ellen sajnos nem volt sok esélyünk, mind magasságban, mind játéktudásban előrébb járnak, mint mi. A mérkőzések nagy részét egyik alapemberünk törött kézzel végig ülte a kispadon.

Az őszi szezont követően három játékos is olyan teljesítményt nyújtott, hogy feljebb tudott lépni az „A” csapatba.

A tavaszi fordulókból a bajnokság lezárásáig csak kettőt tudtunk lejátszani, pont a csoport szerintem egyik legerősebb csapata ellen, de már itt is volt egy-két olyan teljesítmény, ami arra utal, hogy fejlődtek ebben az évben is. Látszódik a fejlődés a fiúknál főleg az önbizalom és a hozzáállás terén.

Bízom benne, hogy jövő szeptemberre az indulásra már minden tisztázódik a vírussal kapcsolatban, és időben el tud indulni a bajnokság.

U16 fiú A:

U16 A csapatunk főleg 2005-ös gyerekekből álló csapat. Bár így „alsósok” vagyunk a korosztályban, a középosztályban indultunk, mert a csapatban sok tehetség van. Az őszi szakasz alatt 1 győzelem és 7 vereség lett a mérlegünk; a szoros mérkőzéseken nem mellettünk állt a szerencse. Mivel általában nálunk egy évvel idősebbekkel játszottunk, a teljesítményünk jó volt, kivéve egy pár mérkőzést a félév vége felé; a fiúk nagyon sokat fejlődtek.

A tavaszi szezonban is a középmezőnyben indultunk, a szezonunkat azonban márciusban három szoros vereség után le kellett zárni. Kikaptunk 3 ponttal a Bajától, 9 ponttal a PVSK-tól és 2 ponttal a Kanizsától; szerintem ezek mind elfogadható eredmények. A fiúk nagyon sokat fejlődtek, a tavaszi mérkőzéseken ez már nagyon érezhető volt.

A hivatalos bajnoki mérkőzéseken kívül részt vettünk a 4 városok tornáján, melyen rajtunk kívül a Kozármisleny, az ALBA és a GYKSE Szekszárd vett részt. Ezek mind erős csapatok; sajnos a koronavírus miatt a négy tervezett fordulóból csak egyet tudtunk lebonyolítani Székesfehérváron, ahol szépen helyt álltunk az ALBA ellen, és aztán hosszabbításban vereséget szenvedtünk a Szekszárdtól.

A cél az egyéni fejlődés: azt, hogy ezen a téren jól haladunk az is bizonyítja, hogy ősztől két játékosunk folytatja az ALBA Fehérvárnál. Jövőre is jó csapatunk lesz, sok ügyes fiú tanul tovább Dunaújvárosban, ezért ismét a középosztályba fogunk nevezni

U16 lány:

A tavalyi évhez képest ismételten nagyon átalakult a csapatszerkezetünk. Ettől függetlenül nagy ambíciókkal vágtunk neki az előttünk álló szezonnak. Ebben az évben éreztem előszőr, mekkora az összetartás a lányok között. Jól sikerült a felkészülésünk, és úgy érzem, nem vallottunk szégyent.

Rengeteg balszerencsés mérkőzésünk volt. Ami viszont jó érzés volt számomra, és amit igazából szerettem volna elérni az, hogy nem adjuk fel és egy csapatként küzdjünk végig, minden nehézség ellenére. Meg is lett az eredménye mert az utolsó alapszakasz mérkőzésen megjött az áttörés. Meglett az első győzelem, amit már nagyon megérdemeltünk. Talán ha nem zárják le a bajnokságot, akkor ez a lendület tovább vitt volna bennünket, de ezt már soha nem fogjuk megtudni.

Ettől függetlenül jó idényt zártunk, mert számomra nem a győzelem a fontos, hanem a csapat és a csapatszellem. Ebben az idényben ebben a szegmensben nagyot léptünk előre.

U18 fiú:

U18 fiú csapatunk korosztályos játékállománya maximum 8 fő volt. Ez azt jelentette, hogy az U16A csapatunkból játszottunk fel gyerekeket, hogy a mérkőzéseken ki tudjunk állni a minimális 10 fővel. Ennek ellenére szerintem nem merész állítás, hogy az U16-os gyerekek vitték a csapatot.

Eredményeink ugyanúgy, ahogy tavaly, hullámzók voltak. Volt, hogy legyőztünk erős csapatokat, amikor mindenki ott volt, és a mérkőzést megelőzően jól tudtunk edzeni, és volt, hogy kikaptunk a gyengébbektől.

Az U18-as fiúk edzésein folyamatos probléma volt sajnos a hiányos jelenlét, ezért januártól vissza is léptünk a bajnokságból. Teljesen érthető, ha a fiatalok inkább a tanulásra koncentrálnak.

Jövőre ismét indulunk U18-ban, mert újabb gyerekek töltik fel a korosztályt a 2003-as és 2004-es születésűek közül.

Egyesületünktől Szűcs Marcell Bajára igazolt át, neki sok sikert kívánunk a jövőben!

U23 férfi:

U23-as csapatunk végül a megyei bajnokságban indult. Ellenfeleink főleg székesfehérvári csapatok voltak, idősödő, de rutinos játékosállományokkal.

Fiatal játékosaink nagyon jól teljesítettek, sok szoros mérkőzésünk volt, és győztünk is többször. Legemlékezetesebb talán a hazai győzelem a Tech Lingua csapata ellen volt.

Egyénileg Csépányi Zalán és Katona Kristóf a bajnokság pontkirályai voltak, ami azért nagy szám, mert Zalán 2000-ben, Kristóf pedig 2001-ben született. Jól teljesített még Bozsik Vilmos és Rausch István is, a fiatalabbak közül pedig Csépányi Olivér és Molnár Kevin fejlődését kell kiemelni. Külön büszkeség még, hogy a 2006-os születésű Kiss Benedek is kiállt két mérkőzésen a felnőttek ellen, és egyáltalán nem voltunk vele gyengébbek a pályán.

Természetesen a fiataloknak sokat kell még fejlődniük; ebben a bajnokságban is gyakran azért kaptunk ki, mert kicsik voltunk a kosár alatt, és a lepattanókért elveszítettük a harcot.

TERVEK JÖVŐRE

Alaptervünk jövőre is a jelenlegi szint fenntartása. Az előkészítő csoportjainkkal tovább szeretnénk dolgozni. Bővíteni szeretnénk csoportunkat Rácalmáson. Sportosztályt indít a Gárdonyi Géza Általános Iskola, amiben az egyik órarendszerinti tantárgy a kosárlabda lesz.

Ezért kiemelt hangsúlyt kapott az általunk használt termek minőségének fejlesztése. TAO pályázatunkban megpályáztuk a Széchenyi Gimnázium és a Gárdonyi tornatermeinek parkettáinak felújítását. Remélhetőleg sikerül erre pénzt kapnunk, és tudunk segíteni az iskoláknak.

Továbbra is minden korosztályban tervezünk indulni. „Felnőtt” csapatunkat a megyei bajnokságban tervezzük indítani.

A koronavírus miatt a nyáron elmarad a United World Games, de remélhetőleg a Balatonon lesz táborunk, és a tervek szerint egy lengyel barátegyesülettel táboroznánk ott közösen. Ez most a helyzet miatt bizonytalan.

Boda Gábor vezetőedző most végezte el a Testnevelési Egyetemen a Bsc edzői képzést, ősztől Msc-n folytatja. Drab Attila jövőre végez Bsc-n. Edzőink folyamatos továbbképzéseken vesznek részt az MKOSZ szervezése alatt.

Munkánk továbbra is kétirányú marad:

  1.  A kosárlabda népszerűsítése Dunaújvárosban és környező településeken, a gyerekek sportolásra való ösztönzése, az egészséges életmódra való nevelés
  2. Az egyéni fejlesztés, a tehetséges gyerekeknek sokoldalú képzésen keresztül esélyt teremteni, hogy kosárlabdázókká válhassanak.

Az előbbiben az iskolákkal való kapcsolatainkat fejlesztjük, például felújításokon keresztül, az utóbbiban pedig fontos lépés volt a székesfehérvári ALBA akadémiával való együttműködés. Büszkék vagyunk, hogy két játékosunk ősszel ott folytatja U16-ban.

Köszönjük ezt a szezont minden támogatónknak, szülőnek, és főleg a gyerekeknek! Reméljük, hogy jövőre is mindenkivel találkozunk! Mindenkinek főleg jó egészséget kívánunk, kitartást ez alatt a nehéz időszak alatt!

Hajrá Sárkányok!

You must be logged in to post a comment Login