Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U11/A – 3. forduló

A téli pihenő előtt még maradt egy kihívásunk, mégpedig a 3. forduló. Továbbra is az A jelű csoportban léptünk pályára, és egyértelmű célunk volt, hogy itt is maradjunk. A már szokásosnak mondható DKKA mellett a csoportot toronymagasan vezető Alba ellen kellett pályára lépnünk.
Már a bemelegítésnél látszódott, hogy ezen a napon az igazi harci szellem úgy általában hiányzik. A DKKA ellen kifejezetten figyelmetlenül játszottunk, rengeteg ziccert hagytunk ki, és gyengén védekeztünk. Ennek ellenére nagy arányban nyertünk, de ez inkább köszönhető az ellenfél rutintalanságának, mint a mi játékunknak.
A második meccsen az Alba az első félidőben lerendezte a győzelem kérdését. Mi az előző mérkőzés álmoskás tempójában kezdtünk és ők átgázoltak rajtunk. De hála az égnek, ez felébresztette a gyerekek önbecsülését, és a második félidőben már az elvárt hőfokon és akarással játszottunk. Nemsokára folytatás, addigra megpróbálunk hozzájuk keményedni.

Dunaújvárosi Sárkányok – DKKA 63- 37 (16-4,24-13,15-8,8-12)

Pontok: Bíró-Juhász Péter 18 p., Szíj Barnabás 14 p., Nagy Gábor 7 p., Homolya Gergő 6 p., Mihók Mandula 6 p., Bíró Panna 4 p., Kenyér Tímea 3 p., Buzási Zalán 3 p., Lengyel Zsombor 2 p.

Dunaújvárosi Sárkányok – AF Cápák 42- 69 (4-16,12-23,10-12,16-18)

Pontok: Lengyel Zsombor 16 p., Bíró-Juhász Péter 11 p., Szíj Barnabás 5 p., Nagy Gábor 4 p., Homolya Gergő 4 p., Mihók Mandula 3 p., Kenyér Tímea 1 p.

 

Molnár Tamás
edző

You must be logged in to post a comment Login