Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 lány – Fájó, de motiváló vereség!

Pest Megyei kadett bajnokság 2019.11.16.

Parthus SE – Dunaújvárosi Vadkutyák 57-46 (12-14, 14-7, 16-9, 15-16)

Pontszerzők:
Kezdők: Szilágyi Ágnes: 23 p, Kovács Adél: 14/6 p, Szoták Zoé: 4 p, Posch Nikoletta: 2 p, Kőhalmi-Himfy Júlia: 1 p,
Cserék: Szalai Lili: 2 p, Láng Nikolett: -, Szántó Petra: -, Kupsza Noémi: -, Köller Mónika: -,

Elérkezett a második forduló is. Készültünk ellenfelünkből, mert tudtuk, hogy 2-3 zónát fognak védekezni ugyan úgy, mint tavaly. Felkészültünk minden eshetőségre, de mint a végeredmény is mutatja nem fogtunk ki jó napot.

Első negyedben szépen játszottunk a sok hiba ellenére is. Nem csak mi hibáztunk, hanem ellenfelünk is. Tudtuk csak úgy tudjuk feltörni védelmüket, ha betalálunk kintről, vagy ha belső embereinkhez be tudjuk játszani a labdát. Az első verzió valósult meg, mert két 3 pontost is sikerült elsüllyesztenünk. Ennek eredményeképpen nálunk volt az előny.

Második negyed nem volt olyan parádés, mint az első. Itt inkább a védekezésünknek köszönhettük, hogy hátrányba kerültünk. Nem találtuk a helyünket a behúzódó védekezésben. Sokszor lemaradtunk, vagy nem értünk ki az emberre. A kommunikáció sem volt megfelelő, de a küzdeni akarás látszódott rajtunk.

A harmadik etap ugyanazt az eredményt hozta, mint az előző. Amivel még rontottunk a helyzeten, persze nem szándékosan, az az, hogy rengeteg dobást kihagytunk. Valahogy ma nem mentek be se a kinti, sem pedig a benti dobások.

Az utolsó felvonásban, újra erőt merítettünk valahonnan és elkezdtünk védekezni. Eddig a negyedig mindösszesen 5 faulttal álltunk csapat szinten, ami valljuk be kevés. Talán ebben a negyedben nem voltunk először „jó kislányok”. Meg is látszott az eredményen mert szintén nyertünk.

Amin javítanunk kell, higgadtabban kell játszanunk, jobban kell akarni védekezésben, többet kell kommunikálni, és jobban kell figyelni a gyorsindítás elleni visszarendeződésben (hamarabb kell reagálnunk). Ha ezek megvannak jönnek a győzelmek is.

Nem lehet okom a panaszra, mert ma mindenki akart az eredménytől függetlenül. Ma csak szimplán nem jött ki a lépés. Okulunk ebből és készülünk tovább.

Hajrá lányok, hajrá Vadkutyák!

Drab Attila

edző

You must be logged in to post a comment Login