Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14 fiú -Szép volt, fiúk!

Óriásit küzdött U14-es fiú csapatunk vasárnap. Az első mérkőzésen, a később tornagyőztes GYKSE Szekszárd ellen is sikerült két negyedet nyerni, a bent maradásért pedig végre legyőztük a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia “B” csapatát!

Nagyon jó manapság a hangulat a csapatban. Az edzéseken jól haladunk, a mérkőzéseken pedig hajtás van. Sokat kondiztunk januárban, ez még látszik.

Az előző fordulót tornagyőztesként zártuk, így egy csoporttal feljebb léptünk. Erős a Nyugat az idén is, ezt tapasztalhattuk. A GYKSE Szekszárd ellen az első ötösünk erősebb volt, a második még nincs ezen a szinten. Sebaj, technikailag fejlődni fognak, a hozzáállásuk, harciasságuk pedig példás. A fő különbség a csapatok között a védekezés szorossága, agresszivitása volt. A szekszárdiak folyamatosan csapdáztak, és az első pillanattól kezdve, még labdaátvétel előtt már a nyakunkban voltak. Ezen a téren már mi is sokat fejlődtünk, de még többet kell.

A második mérkőzés a bentmaradásért volt a PVSK “B” ellen, akik szintén kikaptak az első meccsükön. A pécsiek az idén eddig két szoros mérkőzésen győztesként jöttek le a pályáról ellenünk, ma viszont sikerült nekünk húzni a hosszabbat.

Jó első negyed után jött egy kicsit gyengébb második, és aztán a húzó embereink közül többen is elfáradtak, vagy csak nem ment nekik a játék. Próbálgattunk különböző összeállításokat, amíg a harmadik negyed végére végre rátaláltunk egy jóra, és ők a negyedik negyedet végigjátszva behúzták a meccset.

Óriási végjáték volt, nagy csata, de úgy éreztem, hogy megérdemelten győztünk.

Örülünk, hogy a csoportban maradtunk, és a következő fordulóban is kemény ellenfelek ellen tehetjük próbára magunkat.

2019-02-24 Dunaújváros, Országos Serdülő Bajnokság, regionális szakasz

GYKSE Szekszárd – Dunaújvárosi Sárkányok 105-64 (23-27, 35-3, 18-20, 29-14)

Pontsz.: Kiss 22, Szűcs Á. 19/3, Illés 6, Szűcs Z. 4, Horváth 4, Rabi 3, Varga 3, Csernák 2, Hajnal 1.

Dunaújvárosi Sárkányok – PVSK-NKA “B” 104-100 (30-18, 19-34, 25-30, 30-18)

Pontsz.: Kiss 27, Horváth 24, Szűcs Á. 20, Illés 13, Matucza 6, Hajnal 5, Szabó 5, Varga 2, Csernák 2.

You must be logged in to post a comment Login