Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 – Nagy különbségek regionálisban

Két első mérkőzését játszotta U16-os csapatunk az utóbbi héten a nyugati bajnokságban. A csapatok erőssége ebben a bajnokságban nagyon eltérő, ahogy az eredmények is mutatják. Sajnos egyik mérkőzésünket sem tudtuk teljes kerettel lejátszani, a jelenlegi COVID rendelkezések, valamint „sima” betegség miatt.

Csütörtökön Székesfehérvárra mentünk a Dávid Kornél B-csapata ellen. Előzőleg már játszottunk velük edzőmérkőzést, tudtuk, hogy erősebbek, nehéz meccs lesz. Ráadásul a csapatban a hét elején edzőváltás történt, a fiúknak még meg kell szokni az új edzőket is.

Ennek ellenére tűrhető teljesítményt nyújtottak, eredménytől függetlenül harcoltak az utolsó pillanatig. A DKKA csapata előrébb tart, mint mi, nincs miről beszélni.

Szombaton itthon fogadtuk a Tatabánya együttesét. Kb ugyanakkora különbség volt a csapatok között, mint csütörtökön, csak a másik irányban. Félidőben 59-3 arányban vezettünk, a második félidőben a fiúk már nem tudtak összpontosítani a nagy arányú különbség és a fáradtság miatt. Gratulálunk a győzelemhez! Külön ki kell emelni Verhóczki Patrik teljesítményét: 42 pont, 19 lepattanó, 5 assziszt, 7 szerzett labda. Gratulálunk!

Kadet bajnokság, Észak-Nyugati régió, C-csoport

2021-11-11 Székesfehérvár

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia /B – AF-Dunaújvárosi Sárkányok 93-38 (28-8, 19-6, 17-8, 29-16)

Játékosok: Verhóczki  21/6, Hajdu 7/3, Marsiske 6, Veres-Kovács 4, Kuczka, Bíró-Juhász

2021-11-13 Dunaújváros

AF-Dunaújvárosi Sárkányok – AF-Tatabányai Medvék 107-33 (28-1, 31-2, 27-12, 21-18)

Játékosok: Verhóczki 42/9, Bíró-Juhász 21, Kuczka 18, Veres-Kovács 10, Marsiske 10, Hajdu 6/6

 

You must be logged in to post a comment Login