Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U12 – kettőből egy

Sajnos létszámhiány miatt nem sikerült érvényes eredményeket elérni a hétvégi fordulónkon. Viszont akik ott voltak, jól teljesítettek. Úgy gondolom, hogy látszik, hogy min dolgozunk. Külön köszönet a szülőknek, hogy eljöttek szurkolni!

Haza pályán rendeztünk szombaton. Első meccsünk a Siófok ellen volt. Ezen a meccsen nem kezdtünk rosszul, de aztán az ellenfél felénk kerekedett. Kicsit még passzívak voltunk, de lényegesen jobb volt így is a teljesítmény, mint a legutóbbi fordulón.

A második meccsen a várpalotai lányok ellen sikerült győzni.

Szerintem az első meccs harmadik negyedét leszámítva, egész jól pörögtek a gyerekek, ebben előre léptünk. Dolgoznunk kell még a lepattanókon viszont.

Amikor megszerezzük a labdát, igyekszünk előre passzolni. Védekezésben pedig már tudjuk, hogy kit fogunk, és általában ott is vagyunk. Büszke vagyok a gyerekekre, jól küzdöttek.

Ki kell emelni Tóth Kristóf teljesítményét, aki a két meccsen nemcsak abban tűnt ki, hogy 63 pontot dobott; ezen felül sok szép passzt is adott, és védekezésben is jó akart lenni. Gratulálok!
Szabó Hunornak pedig gyógyulást kívánunk! Ugyanezt kívánjuk a sok gyereknek, akik most betegség miatt nem voltak!
Januárban folytatjuk…

2023-12-09 Gyermek Kupa, Dunaújváros

Kosársuli 8600 Kft – Dunaújvárosi Sárkányok 2-0 (12-24, 20-15, 26-0, 18-17)

Csapat: Tóth Kristóf 35, Franyó Zétény 6, Ozsváth Ádám 4, Suhajda Hunor 3, Szécsenfalvi Alíz 3, Kertész Egon 2, Czár Dániel 1, Földesi Benedek

Dunaújvárosi Sárkányok – Várpalotai Gepárdok 0-2 (9-14, 19-4, 15-17, 17-4)

Csapat: Tóth 28, Kertész 13, Földesi 9, Suhajda 5, Szécsenfalvi 5, Czár, Franyó, Ozsváth

You must be logged in to post a comment Login