Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U18 – kapkodtunk

Szombaton játszottuk a második mérkőzésünket a junior bajnokságban. Sajnos a rengeteg rossz döntésnek, kapkodásnak köszönhetően nem sikerült győzni. A visszavágón reméljük, hogy jobban oda fogunk figyelni e csapat ellen, ez egy nyerhető meccs lehetett volna. Sajnos két kulcsjátékosunk betegeskedett, nagyon hiányoztak ezen a napon.

Az első meccsen a Győr ellen egyszerűen a fizikális különbség túl nagy volt, nem bírtuk erővel. Ezen a meccsen már nem ez volt a helyzet, Demeter János 15, Matucza Csaba 20 lepattanót szedett, de 38 eladott labdával nem fogunk meccset nyerni soha.

Bár az első pár perc még ígéretes volt, nagyon gyorsan túlpörögtünk az ellenfél egészpályás letámadó zónája miatt, és iszonyatosan kapkodtunk. Nem ment annyira a dobás sem, de ma nem ez volt a fő probléma. Igazából csak azért nem volt teljesen reménytelen a helyzet a második negyed után, mert az ellenfelünk is sokat hibázott.

A szünetben sikerült lehiggadni, átbeszélni a letámadás elleni megoldásokat, amiket egyébként már évek óta gyakorlunk. A második félidő így már lényegesen jobb volt, az eladott labdáink ebben a félidőben az elsőhöz képest a felére csökkentek, de itt az ellenfélnek már mentek a távoli dobások, nekünk pedig még mindig nem. Túl mély gödröt ástunk magunk alá az első félidőben.

Értékes mérkőzés volt, remélhetőleg sokat tanultunk belőle. Szombaton új meccs Sopronban a Tigrisek ellen. Jobban oda kell figyelnünk, az első pillanattól kezdve.

2021 november 13, Dunaújváros, Junior Bajnokság, Nyugati régió, A csoport

AF-Dunaújvárosi Sárkányok – Soproni SI KA SMAFC/B 52-73 (10-17, 8-15, 17-23, 17-18)

Játékosok: Hajnal 9/3, Csernák 13/9, Jánosházi, Bíró-Juhász, Matucza 7, Demeter 7, Véner, Hoffmann 11, Szűcs 5.

You must be logged in to post a comment Login