Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 lány – Pest Megyei Kadett bajnokság

Pest Megyei Kadett bajnokság 2020.02.08.

Dunaújvárosi Vadkutyák – Parthus SE 45-61 (15-15, 12-20, 16-9, 2-17)

Pontszerzők:
Kezdők: Kovács Adél: 22/12 p, Szilágyi Ágnes: 15 p, Posch Nikolett: 4 p, Szoták Zoé: 2 p, Szántó Petra: -,
Cserék: Szalai Lili: 2 p, Láng Nikolett: -, Kupsza Noémi: -, Kőhalmi-Himfy Julianna: -,

Megszokott ütemben indult a találkozó. Jól kezdtünk, mindjárt egy hármassal nyitottunk, ellenfelünk zónája ellen. Meg volt a stratégiánk mit is szeretnénk játszani, és így nagyon szép helyzeteket tudtunk kialakítani. Türelmesen játszottunk jó volt a védekezésünk is és ennek tükrében volt, hogy 5 pont előnnyel is vezettünk. A negyed végére nem tudtuk megtartani előnyünket.

Még nem jöttem rá, hogy mi történik velünk a negyedek között. Mint múltkor is megint kiengedtünk és odaadtuk ellenfelünknek ezt a negyedet. Védekezésünk szétesett, nem volt meg az akarat. Támadásaink pontatlanok voltak. Így 8 pont mínuszban voltunk a félidőre.

Félidőben átbeszéltük a dolgokat, megbeszéltük hol kell javulnunk. Egy jó kis hullámvasúton éreztem magam, mert megint a mélyből hirtelen felkerültünk a csúcsra. Jól ment a játék és felzárkóztunk egy pont különbségre.

Mivel az egész mérkőzés változó volt, tartottam tőle, hogy az előző jó negyed után nehogy visszaessünk. Sajnos a legrosszabb negyedet produkáltuk az egész mérkőzést nézve. Semmi mást nem kértem a lányoktól, csak azt, hogy vegyük a sorsunkat a saját kezünkbe. Védekezzünk keményen és a támadásokra helyezzük a hangsúlyt. Nyerünk-e vagy vesztünk, nem számít, ha jó a védekezésed. Ha jól védekezel és támadásban hibázol ez benne van. De ha nem védekezel jól és támadásban sikeres vagy akkor is csak futunk az eredmény után. Itt sajnos semmi sem működött, a védekezésünk is és a támadásunk is csődöt mondott. Mindössze 2 pontra voltunk képesek, és kaptunk mellé 17-et.

Kitartunk és küzdünk tovább!

Hajrá Vadkutyák!

Pest Megyei Kadett bajnokság 2020.02.22.

Gödi SE – Dunaújvárosi Vadkutyák 100 – 22 (24-2, 28-7, 26-6, 22-7)

Pontszerzők:
Kezdők: Kovács Adél: 14/6p, Szilágyi Ágnes: 4 p, Kőhalmi-Himfy Júlia: 2 p, Köller Mónika: -, Szántó Petra: -,
Cserék: Szalai Lili: -, Szoták, Zoé -, Láng Nikolett: -, Kupsza Noémi: -,

Ez tipikusan az a mérkőzés, amin csak szeretnénk túl lenni. Bármelyik csapat vezetőjével is beszélek, mindenki azt mondja mennyire harcos, már verekedős kosárlabdát játszik a Göd. Ettől függetlenül le kell játszani a mérkőzést.

Tudtuk, hogy elég kemény mezrángatós, visszahúzós letámadást játszanak, és így is készültünk a mérkőzésre. Átvariáltuk a letámadás elleni labdafelhozatalunkat, ami nagyon szépen működött is. Rendre megvoltak a helyzetek, de a befejezések még mindig pontatlanok.
Mindezt addig sikerült szépen megoldanunk amíg bírtuk szuflával és koncentrációval. Amikor ez elfogy a mi játékunk is szétesett. Ez nem azt jelenti, hogy nem küzdünk és nem akarunk, csak rossz döntéseket hozzunk a pályán. Mindazonáltal próbáltuk mindig a helyes utat keresni és ez jó.
Nem ez a csapat ellen kell nyernünk, de mindig jó, ha ilyen mérkőzéseket is játszunk mert rengeteget lehet belőlük tanulni.

Itt is szeretnék jobbulást kívánni Köller Móninak, aki elég súlyos bokasérülést szenvedett egy szerencsétlen szituációban. Jobbulást és várunk vissza a csapatba mihamarabb!

Hajrá Vadkutyák, Hajrá Sárkányok!

Drab Attila
edző

You must be logged in to post a comment Login