Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U11/A – 8. forduló dél- nyugati régiós jamboree

Eljött ennek is a napja. Egész szezonban keményen dolgoztunk, hogy eljussunk ide, a korábban szinte elérhetetlennek tűnő eseményre. Rengeteg energiát fektetünk a munkába, és a kimondott cél a részvétel volt ezen az eseményen, a valódi siker az elért fejlődés. Csapatként és egyénenként is sokat léptünk előre.

Első mérkőzést a Dombóvár ellen játszottuk. Szerencsére a kezdeti izgalom hamar elmúlt, és kőkemény küzdelem volt a pályán. Talán az ellenfél néha már túl kemény volt, de ezzel sem tudtak fölénk kerekedni. Ez egy olyan 40 perces mérkőzés volt, ahol bárki elbambult egy pillanatra is, azt az ellenfél bűntette. Bár a szezonba korábban is játszhattunk volna több ilyen mérkőzést. A tempóról és a koncentrációról mindent elmond, hogy a Paks utánunk tükör simán gázolt át rajtuk, mentálisan is és fizikálisan is annyira elkészültek az erejükkel.

A Szekszárd elleni meccs nem indult jól. A hangos szurkolás, és az ellenfél magabiztossága eléggé elbizonytalanította a csapatot. Tele lett a gatya, plusz egymás után jöttek a sérülések, és többen feladták. Így az első félidő elég csúnya lett. Félidőben megértettem velük, hogy büszkének és bátornak kell lenni, és eredménytől függetlenül hajtani kell. És ez a második félidőben már jött is. A sérültek is visszamentek, mindenki beleadott mindent, így pedig az eredmény már tényleg nem számított.

Csodálatos szombat volt. A négy csapat mind győztes volt, aki idáig eljutott, és a helyi szervezőknek nagyon köszönjük, hogy minden csapat minden játékosa aranyéremmel távozhatott.
Talán a paksi kolléga szavaival zárnám a beszámolót, akiknél mindkét találkozásunknál jobbnak bizonyultunk. Gratulált a csapatunknak a fejlődéshez, az elvégzett munkához és a játékunkhoz is. Ennél nagyobb dicséretet aznap nem kaphattunk.

Így a dél-nyugati fiú és vegyes jamboreen a 2. helyet szereztük meg, az Országos Kenguru Bajnokságban pedig a 18-22. helyezést értük el.

Minden szülő büszke lehet a gyerekre, és az összes játékosom is magára!
Köszönjük Mindenkinek, köszönöm Gyerekek!

Hajrá Sárkányok!

Dunaújvárosi Sárkányok U11 – Dombóvár 65 – 55 (20-13,19-17,9-12,17-13)

Pontok: Lengyel Zsombor 18 p., Mihók Mandula 12 p., Bíró- Juhász Péter 10 p., Homolya Gergely 6 p., Bósa Simon 6 p., Szíj Barnabás 5 p., Buzási Zalán 3 p., Kifuth Anna 1 p., Kenyér Tímea 1 p., Nagy Gábor 1 p., Bíró Panna 1 p., Kovács Léna 1 p.

Dunaújvárosi Sárkányok U11 – Szekszárd 57- 96 (15-24,14-36,15-20,13-16)
Pontok: Lengyel Zsombor 16 p., Bíró- Juhász Péter 13 p., Mihók Mandula 12 p., Szíj Barnabás 6 p., Buzási Zalán 3 p., Bíró Panna 3 p., Bósa Simon 2 p., Homolya Gergely 1 p., Kovács Léna 1 p.

 

Molnár Tamás
edző

 

You must be logged in to post a comment Login