Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14 fiú – Első forduló

Veszprémben, a helyi második csapat ellen kezdtük meg az idei szezonunkat. Én érdeklődéssel és várakozással, a srácok izgalommal és némi félsszel álltak hozzá az első összecsapáshoz. Izgalmas kihívást jelentett, hogy a csapat nem együtt edz, és ebből kell csapatként valamit kihozni. Alapszabályokat fektettünk le a mérkőzés előtt, amihez mindenkinek tartania kell magát. Első és legfontosabb a védekezés volt. A saját felelősség, azaz a saját ember védelme, és az ezzel egybeeső szoros emberfogás, azaz mindenki a saját emberével foglalkozik és kartávolságon belül kell lennie. Nehéz lenne azt állítani, hogy ez jól működött. Vagy könnyen adtuk fel a saját embert, vagy annyira néztük a labdát, hogy a labda nélküli ember már messze járt.

A következő volt a lepattanók szedése, és a gyorsindítás. Kezdetben és főleg az első meccsen ez egész jól működött, aztán a fáradással sajnos ezek a megoldások is romlottak.

Támadni összeszokás nélkül talán még nehezebb, mint védekezni. De voltak nagyon szép megoldásaink ettől függetlenül. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a két meccsen a pontjaink javát 3 gyerek szerezte, és ez nem jó, mert csapatként nem függhetünk ennyire 1-2 fő teljesítményétől.

A Veszprém ellen gyengén védekeztünk, de csapatként elég jól támadtunk, és a gyorsindításból sok pontot szereztünk. Megérdemelten nyertünk, és nagyon hasznos meccset játszottunk, és nem utolsósorban sikerélményt szereztünk.

Az Ajka elleni meccs nekem mégis jobban tetszett. Itt sokkal inkább előjött az akarás és a küzdőszellem, sokkal több akaratot láttam védekezésben, és itt- ott egy csapat csíráját is megláttam előbújni.

Nagyszerű torna volt, hogy felmérjük, hol is tartunk. Milyen egyéni képességeken kell elkezdeni dolgozni, és hogy kire számíthatok a jövőben.

De a legfontosabbat a végére hagytam. A torna alatt a hozzáállás és a győzni akarás folyamatosan fejlődött, és az utolsó pillanatig nem adták fel az Urak, úgyhogy mindenkire nagyon büszke vagyok!

Hajrá Sárkányok!

Sárkányok U14- VUKE U14/B 91 – 72 (31-12,20-26,16-19,24-18)

Pontok: Lengyel Zsombor 25 p., Bogáth Botond 23 p., BJ Peti 15 p., Márk Péter 7 p., Áron Máté 6 p., Hajdu Áron 6 p., Mozsár Olivér 4 p., Szíj Barni 3 p., Nagy Gábor 2 p.

Sárkányok u14- AJKA 66 – 84 (17-19,20-24,14-23,15-18)

Pontok: Lengyel Zsombor 26 p., Bogáth Botond 17 p., Áron Máté 6 p., Ragács Ádám 6 p., BJ Peti 5 p., Mozsár Olivér 4 p., Márk Péter 2p.

Molnár Tamás
edző

You must be logged in to post a comment Login