Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U11 – Második forduló

Várpalotára látogattunk a Kenguru Kupa második körében. Sajnos a reggeli indulásnál derült ki, hogy Kiss Fanni lázasan fekszik otthon, és ez bizony nagy érvágás volt, főleg azok után, hogy már korábban tudtuk, hogy egyik Dávidunk sem tud velünk tartani.

Az első meccsen a Várpalotai Párducokkal kellett megküzdenünk. Igazán tanulságos mérkőzés volt. Két játékosukkal nem tudtunk mit kezdeni, gyakorlatilag minden erőnket felőrölték. A nagy különbséget ők okozták. Viszont a meccs alatt sikerült fejlődni a labdák bepasszolásában, és egyre többet passzoltak a játékosok egymáshoz. A felakasztható palánk pedig rámutatott, hogy mennyire a pályafestés alapján közlekedik a legtöbb gyerek. Úgyhogy a fejlődésünk szempontjából kiváló iránymutató mérkőzés volt ez a mai.

Dunaújvárosi Sárkányok – Várpalotai Párducok 15- 70 (4-7, 3-25, 6-12, 2-26)

Pontszerzők: Pölöskey András 6+1 p., Szélpál Milán 4 p., Sötéth Ádám 0+1, Hornyik Hanga 0+1.

A második mérkőzésen a DKKA Tigrisek ellen mentünk kis pihenő után harcba. Ők sokkal inkább a Mi szintünk voltak. A gyerekek megérezték, hogy ez a meccs nyerhető, mert fokozatosan erősítettek bele, és egyre jobban küzdöttek a mérkőzés előrehaladtával. Szélpál Milán igazi hadvezérré változott, és míg el nem fáradt szuperül váltogatta a ziccer dobásokat a társai helyzetbehozatalával. Alapvetően mindenki beleadott mindent, elmúlt a megilletődöttség, és a győzelem az egyre jobb védekezésnek volt köszönhető. Ebből a meccsből a győzelem örömét és a küzdőszellemet kell továbbvinnünk, és ha azt sikerül az első meccsen tanultakkal ötvözni, akkor egy még szebb következő torna elé fogunk nézni.

Dunaújvárosi Sárkányok – DKKA Tigrisek 47- 42 (12-7; 12-12; 18-6; 5-16)

Pontszerzők: Szélpál Milán 20+1 p., Pölöskey András 8+1 p., Hornyik Hanga 4+1 p., Lengyel Lili 4+1 p., Sötéth Ádám 4 p., Mihók Mara 0+1 p., Gózon Noé 2p.

 

Molnár Tamás

edző

You must be logged in to post a comment Login