Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14 lány – Második forduló

A serdülő lány csapat a második fordulóban Veresegyház ellen játszott. Sajnos megint 10 játékos vett részt a fordulón így a cserelehetőségeink elég korlátozottak voltak.
Jól kezdtük a mérkőzést, sok tiszta lehetőséget dolgoztunk ki támadásban, de a befejezéseket továbbra is sok hibával érvényesítettük. A mérkőzés végig szoros volt. Ellenfelünk el-el tudott lépni volt, hogy 12 ponttal is vezettek, de mindig sikerült visszakapaszkodni. Védekezésben, lepattanószerzésben lényegesen agresszívabb teljesítményt nyújtottunk de az eladott labdák száma nagyon magas volt amit a Veresegyházi csapat legtöbbször ki is használt. Az utolsó negyedben három pontra visszajöttünk, de a végjátékban a fáradság érvényesült így nem sikerült a meccset megfordítani. A végeredmény 52-46 lett ellenfelünk javára. Büszke vagyok a lányokra az első fordulóhoz képest bátrabb, koncentráltabb játékot nyújtottak. Bízom benne, hogy ez a javuló forma a szezonban sokáig kitart.

You must be logged in to post a comment Login