Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U17 fiú – Alapszakasznak hamarosan vége

A kötelező meccseken nyertünk, de ezúttal nem tudtuk a szentendreieket meglepni. A játékunk viszont szépen fejlődik és egyre jobb döntéseket tudunk hozni a meccseken.

Leányfalura szűk kerettel utaztunk, és inkább néhány elem gyakorlásán volt a hangsúly. Ezeket szépen végrehajtottuk és végül az utolsó negyedet, kis arányban is de sikerült megnyernünk. Egy héttel később már az utolsó két hazai mérkőzésünket játszottuk. A ferencesek ellen már megfelelő létszámmal nem szerettük volna, ha az ottani mérkőzés megismétlődik, így az első pillanattól kezdve domináltunk itthon, még akkor is, mikor már az újabb elemek gyakorlásán volt a hangsúly. A következő nap a ferencvárosiak ellen sem lassítottunk és az első félidőben megmutatták a srácok, hogy stabilan is tudnak védekezni (57-5), így egy nagy arányú győzelemmel búcsúztattuk erre a szezonra a Gárdonyit.

Fontos kiemelni, hogy a 3 meccsen összesen 16 hárompontost (5, 7 és 4) sikerült elsüllyesztenünk, ami nagy előre lepésnek számít, reméljük ezt a rájátszásra is sikerül fenntartanunk. Ezzel szemben a büntetőkkel most hadilábon álltunk (11/40), amit muszáj lesz újra összeszednünk, mert a bajnokság végén minden pontra szükségünk lehet.

Eredmények:

2023.04.29., Szentendre
Szentendrei KSE – Dunaújvárosi Sárkányok U17 81-49 (17-10,20-9,28-11,16-19)
Csapat: Veres-Kovács 9, Hollósi 8, Kiss 8/6, Verhóczki 8/3, Daru 6/6, Deák 6, Katona 4.

2023.05.05., Dunaújváros
Dunaújvárosi Sárkányok U17 – Czája M. Ferences DSE 88-46 (24-13,19-10,22-11,23-12)
Csapat: Marsiske 16/6, Daru 16/12, Hollósi 15/3, Veres-Kovács 10, Katona 9, Deák 8, Szloboda 8,
Verhóczki 4, Kiss 2.

2023.05.06., Dunaújváros
Dunaújvárosi Sárkányok U17 – FKE Boys 84-32 (19-4,38-3,14-10,13-15)
Csapat: Katona 14, Hollósi 12/3, Marsiske 11, Verhóczki 10, Deák 8, Veres-Kovács 7, Szabó 7/3,
Szloboda 7/3, Daru 5/3, Kiss 3.

You must be logged in to post a comment Login