Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

Országos U18 Junior II. forduló

Országos U18 Junior II. forduló 2018.10.18.

Dunaújvárosi Sárkányok – Bonyhád KSE 82 – 51 (29-12, 24-13, 14-19, 15-7,)

Pontszerzők: Bak Máté: 24p, Katona Kristóf: 19/3p, Bozsik Vilmos: 13/9p, Kőhalmi Kálmán: 10/3p, Csépányi Olivér: 6p, Orbán Soma: 6p, Molnár Kevin: 2p, Flaisz Zsigmond: 2p, Majdán Máté: -, Csendes Tibor: -, Talpai Viktor: -,

A tavalyi évben már megmérkőztünk a Bonyháddal U16-ban, akkor egy oda, egy vissza volt a mérlegünk. Gondoltuk, hogy a tavalyihoz képest erősödhettek, de nem volt okunk panaszra mert a mi keretünk is nagy mértékben átalakult. A múltkori mérkőzés után nagyon sok mindet átbeszéltünk, és így készültünk az összecsapásra.

Tudtuk, hogy zónát fognak védekezni, és az elmúlt mérkőzésből tanulva felkészültünk, hogy mit kell, és mit nem szabad játszanunk. Mindjárt egy 14-0 rohammal kezdtünk, amivel talán tudatosítottuk ellenfelünkben, hogy mi ma itt hazai közönség előtt győzni akarunk. Mivel fizikálisan palánk alatt erősebbek voltunk, ezért próbáltuk Bak Mátét megjátszani, ami sikerült is, mert az első negyedben dobta pontjainak a felét. Mellette védekezésben is fejlődtünk, kis embereink rengeteg gyors indításos kosarat szereztek szerzett labdákból.

A második negyed is hasonló szellemben folytatódott. Próbáltam rengeteget forgatni a csapatot, hogy mindig legyen fent friss ember a pályán. Ennek is volt talán köszönhető, hogy a félidőre közel 30 ponttal vezettünk.

A második félidőre kicsit megrészegültek a fiúk a nagyarányú különbség miatt, és elkezdtünk úgymond lazítani, mind védekezésben és támadásban egyaránt. Ez fakadhatott abból is, hogy a Bonyhád egész mérkőzésen váltogatta a védekezését, ami nekünk egy picit kellemetlen volt. A pályán a srácok nem igazán ismerik még fel, hogy emberfogás vagy zóna ellen játszanak éppen. Ez az eredményben is megmutatkozott, mert ezt a negyedet 5 ponttal veszítettük el. Időkérésnél rendeztük sorainkat és kértem is a csapattól, hogy jobban koncentráljunk, és addig küzdjünk ameddig a mérkőzést nem fújják le. Lehet, hogy most kicsit könnyebb volt a helyzetünk, de lesz olyan mérkőzés amikor végig ott kell lennünk fejben, és az utolsó pillanatig hajtanunk, küzdenünk kell.

Így az utolsó negyedet szintén sikerült megnyernünk, aminek köszönhetően 31 pontos győzelmet arattunk.

Meggyőződésem, hogy egyre jobban kezd összeállni a csapat, jó volt látni, hogy ma mennyire akart küzdeni mindenki és élvezték a játékot. Voltak hibák, de aki nem próbálkozik az nem is hibázik. Sokat kell még dolgoznunk, de ha így haladunk, akkor egyre jobbak és jobbak leszünk.

Hajrá Sárkányok!

Drab Attila

 

You must be logged in to post a comment Login