Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U11 Solti Sárkányok – 5. forduló

Február első hétvégéjén ismét kosaras fordulóval kezdtük a hónapot. Bizakodva indultam neki ennek a szombati napnak, egészen addig, míg kiderült, egy játékosunk beteg lett. Pedig már majdnem megvoltunk nyolcan! Az azt jelenti, sorcserével játszhatunk, ahogy a kiírás megkövetelné, nem lenne szükség pár embernek többet vállalnia a csapat érdekében. Sajnos indulás előtt még egy fő hiányával kellett számolnunk. Hatan maradtunk. Hat lelkes fiatal kosaras. Kezdőkként ez nagy áldozat! Két mérkőzést csere nélkül végig játszani. De elindultunk.
Az első ellenfél a Kecskemét KC Mátyás volt. Időben érkeztünk- mint mindig-, volt időnk kicsit ráhangolódni a mérkőzésre. A bemelegítésnél azonban kiderült, még mindig hiányzik belőlünk a bátorság, a mersz, hogy elhiggyük, az ellenfél is ugyanolyan idős, mint mi. Ugyanúgy tart tőlünk, mint mi tőlük, hogy hibázni nem főben járó bűn, a tanult dolgokat itt lehet gyakorolni, megvalósítani. A legfontosabb: higgyük el, tudunk játszani!
Az első negyedben még tartott a lendület, (8-7-re vezettünk), de a második negyedben már jöttek a problémák. Eszünkbe sem jutott gyorsabbnak lenni az ellenfél játékosainál, átadásaink pontatlanok voltak és gyengék, dobásaink célnélküliek. A harmadik negyedben ismét partnerek voltunk és már kicsit fáradtak, hiszen csak hatan voltunk csere nélkül. A negyedik negyedre feladtuk a pályán a mérkőzést.

Kecskeméti KC Mátyás – Solti Sárkányok 51-24 (7-8, 19-6, 10-6, 15-4)
Pontok: Balla Máté 10 p., Karsai János 6 p., Farkas Barna Álmos 4 p., Molnár Hanna 2 p., Békési Bence Zoltán 1 p., Kézsmárki Bendegúz 1 p.

Ha egyszer, csak egyszer, lennénk annyian, hogy cserélni is tudjunk! Ha egy cicafarknyival hinnénk az elvégzett edzés munka hatásosságában! De az első mérkőzés nem ezt mutatta. 51-24 lett a végeredmény. Ám hozzá kell tennem, sokkal több labdát szereztünk, mint az előző fordulóban. Jobban védekeztünk.
Mivel a mérkőzést elvesztettük, kicsi pihenő után máris játszottuk a következőt KKC Méntelek volt az ellenfelünk. Velük az előző fordulón már találkoztunk, így ismertük őket. Az első negyedben ismét vezettünk, nem sokkal ugyan, de vezettünk. Ellenben a második negyedben nem tört meg a lendület! Sőt!

Solti Sárkányok – Kecskeméti KC Méntelek 50-8 (5-2, 19-6, 8-0, 18-0)
Pontok: Karsai János 16 p., Farkas Barna Álmos 10 p., Békési Bence Zoltán 10 p., Balla Máté 9 p., Kézsmárki Bendegúz 3 p., Molnár Hanna 2 p.

Ismét egy vesztes és egy győztes mérkőzés. Pontatlan dobások, ám lendület, temérdek labdaszerzés, átadások, csapatjáték jellemezte a második mérkőzést.
A forduló legdinamikusabb játékosa Balla Máté volt, két mérkőzésen 19 pontot szerzett, temérdek átadást kaparintott meg az ellenféltől. Békési Bence 11 pontot szerzett és nyugodt, megfontolt játékával segítette a csapat munkáját. Farkas Barna 14 pont, labda szerzések, védekezésben segítette a csapatot. Karsai János 22 pont és rengeteg labdaszerzés. Kézsmárki Bendegúz 4 pont és sok labdaszerzés. Molnár Hanna 4 pont, de ő volt az, aki „likvidálta” az ellenfelek ponterős játékosait.
Nagyon elfáradtunk. De elmentünk, kiálltunk, küzdöttünk. Remélem a márciusi fordulót teljes létszámmal játszhatjuk le.

Suhajda Magdolna
edző

You must be logged in to post a comment Login