Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

NB II. – Sérülések és sikerek

A pályán sikerekkel, javuló játékkal zártuk az alapszakaszt. Azonban újabb komoly sérülést szenvedtünk, Miskovitz Jánosnak is keresztszalag szakadása lett. Ő a második ebben a szezonban.

Az alapszakasz utolsó négy mérkőzéséből kettőt nyertünk. A szezon alatt fiataljaink nagyon sokat fejlődtek, keményedtek, sokat tanultak a felnőtt kosárlabdából/-ról.

Azonban ami a sérüléseket illeti, nagyon balszerencsés szezonunk volt eddig. Több súlyos bokasérülés, és két, műtétet igénylő bal térd eddig az NB2-es bajnokságban való szereplés eredménye.

A KKS ellen tudtuk, hogy nehéz lesz. Az ő csapatszerkezetük számunkra a legkedvezőtlenebb. Idősebb, tapasztalt, nagydarab játékosokból állnak. Jól kezdtünk, 22:22-ig jól tartottuk magunkat a második negyedben, de aztán nekünk úgy tűnt, hogy ahogy ők érezték, hogy szoros a meccs, egyre durvábban használták ki fizikális fölényüket, gyakran a kosárlabda szabálykereteit feszegetve. A játékvezetők ezt engedélyezték, így esélyünk nem volt. A mérkőzés végeredményénél sokkal fontosabb és tragikusabb, hogy az utolsó negyedben Jani egy balszerencsés ütközésnél összeesett. Későbbi MR eredmények többféle sérülést mutattak a bal térdében, legsúlyosabb közülük: keresztszalag szakadás. Janinak türelmet, kitartást kívánunk, mindenben segítünk, amiben tudunk!

Néhány nappal később Érdre utaztunk. Ha győzünk, ők lesznek utolsók, ha veszítünk, mi. A fiúk nagyon motiváltak voltak. Az érdi csapat emberfogással kezdett, de részünkről a mérkőzés nagyon jól indult, hamar zónára váltottak. Sajnos ezen a meccsen sem úsztuk meg sérülés nélkül, Csernák Ádám egy rossz érkezésnél bokasérülést szenvedett. Így 7 főre fogyott a maximális rotációnk, de ennek ellenére egy negyed után már megfejtettük a zónát, jól is dobtunk ezen a meccsen, és a harmadik negyedben 30 ponttal vezettünk. Gratulálok a fiúknak, nagyszerűen teljesítettek az alapszakaszban!

Az utolsó mérkőzésünk egy tét nélküli meccs volt a második helyezett Dunaharaszti ellen. Ezt a meccset arra használtuk, hogy kipróbáljuk, gyakoroljuk a zónavédekezést. Az első félidőben 2:3, a másodikban 3:2 zónát védekeztünk. Jól kezdtük megint, vezettünk, aztán az ellenfél a második negyedben már jobban játszott. 3:2-vel végig jól teljesítettünk, ezt a védekezést a rájátszásban még elővehetjük. Büszke voltam a fiúkra megint, hiszen nagyon megtépett csapattal, 7 fővel tudtunk csak kiállni. Idegenben 60 ponttal kaptunk ki, most 16 lett.

Hamarosan kezdődik az alsóházban a rájátszás, ahol a többi közép-csoport gyengébb csapatai ellen fogunk játszani, sajnos már center nélkül.

NB II. Közép /C csoport

2024-02-20, Budapest

KKS – Dunaújvárosi Sárkányok 98-66 (16-15, 24-17, 27-15, 31-19)

Csapat: Bognár 20/3, Rabi 10/6, Hajnal 8/6, Miskovitz 7, Csernák 6, Matucza 5, Hoffmann 4, Szűcs 3/3, Katona 3/3

2024-02-23, Érd

Dunaújvárosi Sárkányok – Gia Form-VMG DSE 73-55 (12-13, 22-13, 29-10, 10-19)

Csapat: Bognár 28/12, Rabi 13/9, Katona 10, Hoffmann 10, Matucza 6, Hajnal 6/6, Véner, Csernák, Szűcs

2024-02-25, Rácalmás

Dunaújvárosi Sárkányok – Dunaharaszti MTK II. 66-82 (21-18, 14-31, 17-22, 14-11)

Csapat: Bognár 23/6, Katona 11/9, Rabi 10/6, Hoffmann 9, Hajnal 7/6, Véner 4/3, Matucza 2.

You must be logged in to post a comment Login