Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U12 – 5. forduló

Idén először játszhattunk hazai pályán, ami meglátszódott mindenkin. Magabiztos és bátor játékkal egy percig sem hagytunk esélyt ellenfeleinknek. Habár szépen lassan gyarapodik a 2010-es csapatunk továbbra is sok U11-esre van szükségünk, hogy ki tudjunk állni, amiért hálásak lehetünk nekik, hiszen nem csak a teljesítményükkel segítenek, de az új játékosok, habár idősebbek, mégis sokat tanulnak tőlük.

Az első meccsen a tőlünk nem megszokott módon koncentráltan és bátran kezdtünk, ami gyorsan meglátszódott az eredményen, és hiába Áron sérülése, a többiek szépen helyt álltak nélküle is. Az intenzitás a második félidőre sem csökkent, és végül majdnem mindenkinek sikerült pontot szereznie, amit a nagyszerű csapat játékunk eredményezett. A második meccsen sem tudtam hibáztatni a gyerekeket, bár volt, egy pár perces leengedésünk, amit azonban a második félidőben kijavítottunk. Büszke vagyok a gyerekekre, mert továbbra is látom rajtuk, hogy az eredménytől függetlenül küzdenek és hajtanak, és mindig tudják bátorítani egymást.

Dunaújvárosi Sárkányok – Pákozdi Kócsagok 60-41 (12-8, 20-11, 16-6, 12-16)
Pontok: Bogáth Botond 14, Mihók Mandula 8, Bíró-Juhász Péter 8, Lengyel Zsombor 8, Szíj Barnabás 7, Ilóczki Jázmin, 6, Homolya Gergely 4, Egei Bence 4, Ragács Ádám 1, Hajdu Áron

Conoil Pápa KC – Dunaújvárosi Sárkányok 24-64 (4-15, 10-15, 0-18, 10-16)
Pontok: Bogáth Botond 14, Bíró-Juhász Péter 12, Szíj Barnabás 12, Mihók Mandula 9, Lengyel Zsombor 8, Homolya Gergely 7, Hajdu Áron 2, Ragács Ádám, Ilóczki Jázmin

Bognár Mátyás
edző

 

You must be logged in to post a comment Login