Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U11 – Harmadik forduló

A Sárkányok U11-es csapata újra hazai pályán Paks és Marcali csapatával játszotta a következő kenguru fordulót. Nehéz ellenfelekkel kellett megküzdenünk, bíztam a jó játékban.
A Paks elleni mérkőzést jól kezdtük, nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki. Sajnos ezeket a helyzeteket nem sikerült gólra váltanunk így nehéz helyzetbe kerültünk. Bíztam a második félidei javuló befejezésekben, de sajnos sorra hibáztunk a gyűrű alatt amit ellenfelünk kegyetlenül kihasznált. Véleményem szerint a végeredmény nem tükrözi a két csapat közti különbséget, ha győzelmet nem is érdemeltünk, egy lényegesen szorosabb meccs lett volna reális.

Javítási lehetőség Marcali csapata ellen adódott. A ziccer átok rajtunk maradt. Fegyelmezett védekezésünknek köszönhetően végig szoros volt a meccs. A tiszta helyzeteink mellett a büntetőinket is kihagytuk, így a negyedik negyed végén döntetlen állás után hosszabbítás következett. Végre felébredtünk, így sikerült a végeredményt magunk javára fordítani. Simább győzelemre számítottam.

Gratulálok a nokedliknek nagyot küzdöttek. Nem most kell a világot megváltaniuk… örülök, hogy az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket mérkőzésen is alkalmazzák. A ziccerek is hamarosan be fognak menni. Hajrá Mi!!!

Végeredmények:
Dunaújvárosi Sárkányok- Paksi Harcosok 19-52
Dobott pontok:
Földesi Benedek 7
Sztakó Medárd, Tusják Bence, Szabó Ádám 3
Nagy Kornél, Sipiczji Zalán, Horog Benett 1.

Dunaújvárosi Sárkányok- Marcali 45-40
Dobott pontok:
Nagy Kornél 13
Szabó Ádám 8
Földesi Benedek 7
Horog Benentt, Méray Sebestyén 5
Tusják Bence 4
Szabó D. Boti, Sipiczki Zalán, Sztakó Medárd 1.

Lovász Csaba,
edző

You must be logged in to post a comment Login