Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U12 – egyre jobb

Jól teljesített U12-es csapatunk a hétvégén. Bár a döntőben 5 ponttal kikaptunk, ha pontosabbak a befejezéseink, szerintem szoros sem kellett volna, hogy legyen ez a mérkőzés. Mindegyik fordulón sokat tanulnak a gyerekek, ez a lényeg!

Az első mérkőzés a már „megszokott” ellenfelünk, a VUKE U11 Bikák ellen volt. Ők is szépen fejlődnek, de az első három negyed szorossága szerintem főleg azért történhetett, mert nem mentek a befejezések, és hát eléggé sokat ügyetlenkedtünk is a labdával. A védekezésünk rendben volt, így végül egál meccsnél a negyedik negyedben sikerült egy olyan ötöst összerakni, amelyik jobban működött, és azt 21-0 arányban nyertük.

A második mérkőzés a szintén gyakori ellenfelünk, a veszprémi U12 lányok ellen volt. Őket legutóbb is sikerült megszorítani, de akkor még nem volt kérdés, hogy végül kikapunk. Most viszont… nyernünk kellett volna. Ezen a meccsen – Földesi Beni kivételével – számunkra valami láthatatlan fedél volt a kosár fölött, egyszerűen nem tudtunk beletalálni. Több támadásunk is volt, hogy háromszor-négyszer dobhattuk rá ziccerhelyzetből egymás után, de egyszerűen nem tudtuk bedobni. Így is 28-28 volt még az állás pár perccel a vége előtt, ekkor az ellenfél nagyon ügyes 21-es számú játékosa bravúr kosarat dobott bravúr kosár után, mi pedig folytattuk az ügyetlenkedést. Nem a mi meccsünk volt, de a gyerekek nagyon akartak, nagyon hajtottak, passzolták a labdát, igyekeztek csapatként játszani, de nem ment be.

Volt lehetőség nevelni is, amikor valaki kissé egocentrikusan állt hozzá a dolgokhoz, ez is hasznos tapasztalat lehetett nekik a jövőre való tekintettel. Még egy fordulónk van, remélhetőleg akkor sikerül „normális” arányban értékesíteni a helyzeteinket, és akkor tornagyőzelemmel zárhatjuk a szezont.

2024-03-23 Várpalota, Gyermek Kupa

Dunaújvárosi Sárkányok U12 – VUKE U11 Bikák 57-34 (15-13, 15-15, 6-6, 21-0)

Csapat: Tóth 26, Lovas 13, Kertész 6, Izsák 4, Földesi 4, Szikszai 3, Ozsváth 1, Franyó, Szécsenfalvi, Czár, Sztakó

VESC U12 – Dunaújvárosi Sárkányok U12 37-32 (2-6,14-6,12-14,9-6)

Csapat: Földesi 20, Tóth 5, Ozsváth 2, Kertész 2, Szécsenfalvi 1, Sztakó 1, Franyó 1, Izsák, Lovas, Szikszai, Czár.

You must be logged in to post a comment Login