Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

Dunaújvárosi Vadkutyák – Nagykáta, Gödi SE

Országos Kadett bajnokság

Dunaújvárosi Vadkutyák – Nagykáta 58 – 49 (17-12, 8-16, 17-11, 16-10)

Pontszerzők: Kovács Adél: 21p, Szilágyi Ágnes: 12p, Gálfi Ramóna: 7p, Kriston Julia: 6p, Posch Niki: 6p, Varjú Noémi: 4p, Török Elvira: 2p, Gulyás Blanka: -,

Nagyon izgultak a lányok, mert szerették volna megmutatni, hogy igen is tudnak mérkőzést nyerni. Ugyan Hutterer Hella nélkül kellett játszani, de ettől függetlenül mindenkiben égett a vágy a győzelemért.

A Nagykáta erőit elnézve, nem tűnt elérhetetlennek a győzelem. Zónát védekeztek végig, mi pedig még nem olyan régen foglalkozunk a zóna elleni játékkal. Igazság szerint nem is zóna védekezés volt, hanem behúzódó védekezés a gyűrű alá. Kértem a lányokat, hogy támadják a réseket a védelemben, és próbáljuk faultoltani őket. Annyira tömörültek a palánk alatt, hogy kénytelenek voltunk átállni és kintről próbáltuk meg átdobni őket. A kinti dobásaink még pontatlanok, de ma Kovács Adél rendületlenül szórta a tempókat jó százalékkal. A többiek is kivették a részüket a támadásban.

Egy játékosa volt a Nagykátának, akivel nem tudtunk mit kezdeni, ő egyedül dobott 34 pontot. Ez a második negyeden látszott igazán, ebben a játékrészben dobott 14 pontot, sajnos el is veszítettük a negyedet.

A védekezésünk az, amin még sokat kell dolgoznunk, egyszerűen túl lassan állunk át védekezésbe.

A mérkőzés végén, amikor nagyon kellett, Posch Niki vette át a stafétabotot és egymás utáni 6 pontjával bebiztosítottuk a győzelmet.

Ami nagyon tetszett, hogy ezen a napon a csapatmunkánk kiemelkedő volt.

 

Országos Kadett bajnokság

Gödi SE – Dunaújvárosi Vadkutyák 122 – 7 (28-3, 31-4, 36-0, 27-0,)

Pontszerzők: Hutterer Hella: 5p, Gálfi Ramóna: 2p, Gulyás Blanka: -, Kovács Adél: -, Kriston Júlia: -, Posch Niki: -, Szilágyi Ágnes: -, Török Elvira: -, Varjú Noémi: -,

Közevetlenül a Nagykáta elleni meccs másnapján mentünk játszani. Igaz 15-16 évesen még nem szabadna elfáradnunk, de a tegnapi győztes mérkőzés minden tartalékot kivett a lányokból. Az sem nagyon vált előnyünkre, hogy szinte az összes lánynak fájt valamije.

A Gödi csapatot, nem gondoltam ilyen erősnek, de az egész pályás letámadásukkal nagyon megleptek minket. Nem sikerültek a zárásaink, elszakadásaink, és így nehézkes volt a labdát is bedobnunk. Kipróbáltunk különböző variációkat, hogyan kellene felhoznunk a labdát, de egyik sem nagyon működött. Nem igazán volt még alkalmunk gyakorolni, így nem is várom el a lányoktól, hogy hibátlanul valósítsák meg. Ami viszont nagyon szembetűnő volt, hogy az első negyed után az eredményt látva teljesen leeresztettünk. Nem láttam azt a motivációt és lelkesedést, mint az előző napon. Tudom nem könnyű ilyenkor, én is voltam játékos, megértem. Próbáltunk apró célokat kitűzni magunk elé és azt megvalósítani, de egyszerűen nem ment semmi.

Míg ellenfelünk rendületlenül védekezett, és szerzett labdákból indultak, mi csak „vonszoltuk” magunkat a pályán. Ami kicsit bántó a dologban, hogy a második félidőben nem tudtunk egy árva pontot sem dobni. Legfőképp a védekezést gyakoroljuk edzésen, elsőnek azt kell rendbe tennünk, hogy ne kapjunk ennyi kosarat.

Sajnáltam a lányokat, de szerintem tanultunk belőle és még egyszer nem fogunk ekkora vereségbe beleszaladni. Küzdünk és gyakorlunk tovább.

Folytatás december 8-án hazai pályán. A győzelemért fogunk küzdeni, szeretettel várunk minden szurkolót!

Drab Attila

edző

You must be logged in to post a comment Login