Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U12 – Második forduló

Hazai pályán fogadtuk a Fűzfő és a Veszprém csapatait a második forduló B jelű csoportjában. Mi fentről kerültünk ide, a Fűzfő pedig lentről érkezett.

A fűzfői csapattal kezdtünk. A mérkőzést végül is simán nyertük, de igazán nem lehettünk elégedettek. Az előre megbeszéltekből semmit sem kaptam vissza, lagymatag volt a támadás és a védekezés is, két negyedet el is veszítettünk. Ami nagyobb baj, hogy Barni megsérült, reméljük, hogy nem lesz komolyabb gond a térdével.

A második mérkőzésen a Veszprém gárdájával kellett megvívni. Kikaptunk tőlük, de mégis ezzel a teljesítménnyel lehettem elégedettebb. Volt akarat és hajtás. Pontosság kevésbé. Amivel hetek óta küzdünk, hogy ilyen tempóval gyakoroljunk edzésen, az most is visszaütött. Egyszerűen rengeteget hibázunk ziccer helyzetben, viszont alig szedünk lepattanót. A visszazárás nehezen megy, és ezen a mérkőzésen is a könnyű kosarak jelentették a különbséget.

Úgyhogy a következő fordulóra ezekre fogunk ráfeküdni, ezt a munkát nem tudjuk megspórolni, ha szeretnénk tovább fejlődni.

Sárkányok U12– Fűzfői AK 56- 29 (10-13,19-3,10-11,17-2)

Pontok: Lengyel Zsombor 25 p., BJ Peti 10 p., Bíró Panna 5 p., Mudra Levente 4 p., Kifuth Anna 4 p., Buzási Zalán 2p., Bósa Simon 2 p., Kovács Szofi 2 p., Pesti Botond 2 p.

Sárkányok U12– Vuke Oroszlánok 38- 50 (8-18,13-11,6-9,11-12)

Pontok: Lengyel Zsombor 12 p., BJ Peti 9 p., Mihók Mandula 6 p., Bósa Simon 4 p., Kovács Szofi 2 p., Kovács Léna 2 p., Buzási Zalán 2 p., Bíró Panna 1 p.

Molnár Tamás
edző

You must be logged in to post a comment Login