Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U18B – Rájátszás

A rájátszás 2 meccse sem sikerült fényesre, így az utolsó helyen zártuk a regionális junior bajnokságot.

Nem számítottunk rá, hogy az alapszakasz zárása után még két helyosztót is játszanunk kell, úgyhogy mindkét meccsen az ellenfeleink akarata érvényesült. Veszprémben a fiatalok nagyon agresszív és gyors játéka könnyedén felőrölt minket, hiába ébredtünk fel időnként és próbálkoztunk váltani a hazaiak végig ott voltak fejben és a játék minden elemében jobban teljesítettek, mint mi. A fűzfőiek ellen hasonló volt a helyzet, de ők kicsit több tapasztalattal is rendelkeztek, így itt sem tudtunk érdemi ellenállást mutatni.

Kisebb pozitívum, hogy mindkét meccsen próbáltunk hűek maradni magunkhoz, és nem álltunk meg egy pillanatra sem, illetve, hogy mindkét meccsen 50% felett dobtuk a büntetőket, ami nagy fejlődés az előző szezonhoz képest. Habár a bajnokság 16 meccsén mindösszesen 1 győzelmünk volt, remélem sokat tanultunk és fejlődtünk ezek alatt a meccsek alatt. Egyértelműen szintlépés a tavalyi U16/C bajnoksághoz képest és reméljük ezeket a tapasztalatokat tudjuk kamatoztatni idén az U17-es bajnokság rájátszásában és a jövő évi junior bajnokságban is.

Eredmények:

2023.04.16., Veszprém
VUKE U18/B – Dunaújvárosi Sárkányok U18 94-64 (22-16,25-20,27-12,20-16)
Csapat: Marsiske 16, Szloboda 14, Kuczka 7/3, Hollósi 7, Verhóczki 7/3, Szabó 7/3, Kiss 4,
Daru 2.

2023.04.25., Balatonfüred
Fűzfői AK – Dunaújvárosi Sárkányok U18 82-57 (26-18,18-15,17-13,21-11)
Csapat: Marsiske 15, Kuczka 14, Hollósi 14, Veres-Kovács 8, Kiss 2, Verhóczki 2, Szloboda 2, Daru.

You must be logged in to post a comment Login