Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14 fiú – 4. forduló

A negyedik fordulót ismét hazai pályán játszottuk, a VUKE valamint a Tatai SE ellen.
A veszprémi csapat csak hat fővel tudod kiállni erre a fordulóra, és mi pedig csak kilencen. A fiúk nagyon akartak, kicsit már görcsössé is váltak, ez a rengeteg kihagyott ziccerben mutatkozott meg. A védekezésünk jobb lett, mint az előző fordulókban, de a szerzett labdákat nem tudtuk pontra váltani, ezen még dolgozni kell. A pár pontos előnyünket sikerült a mérkőzés végig megtartani, igy győztesen hagyhattuk el a pályát.

VUKE U14B – Dunaújvárosi Sárkányok 0:0

Tatai SE volt a következő ellenfél, mivel ők tíz fővel jenetek meg, így megnyerték a fordulót. Az első fordulóban találkoztunk velük, és a cél az volt, hogy csökkentsük a különbséget a két csapat között. A védekezésen volt a fő hangsúly, meg kellett akadályozni, hogy gyorsan induljanak, és mivel magasabbak voltak a kizárás. Amikor ezeket sikerült betartani, akkor jó negyedeket tudtunk játszani. Labda nélküli mozgásunk még mindig nem megfelelő, de mindenki, aki pályára lépett beleadott mindent.

Dunaújvárosi Sárkányok – Tatai SE 0:2

Pontok két meccsen: Csőregi Balázs 8p; Werner Péter 14p; Kovács Bálint 10p; Homolya Tamás 3p; Sötéth Ádám 6p; Pölöskey András 12p; Gózon Noé 2p; Erdély-Franyó Győző 2p;

 

Csányi Róbert
edző

 

You must be logged in to post a comment Login