Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14 lány – Egy ide, egy oda

Pest Megyei Serdülő bajnokság 2019.03.09.

Dunaújvárosi Szitakötők – Treff 07 SE 41 – 26 (10-6, 14-4, 2-5, 15-11)

Pontszerzők: Szabó Zorka: 21/3 p, Szilágyi Ágnes: 12 p, Szoták Zoé: 4 p, Láng Niki: 4 p, Soós Luca: -, Varju Veronika: -,

Utolsó előtti fordulóhoz érkeztünk. A Treffet ebben a szezonban már legyőztük egyszer, így igyekeztünk begyűjteni második győzelmünket a bajnokságban.
Elég kevesen, mindösszesen 6 fővel tudtunk megjelenni, ami valljuk be nem könnyítette meg a dolgunkat. Országos forduló is ment velünk párhuzamosan és mivel onnan is vannak játékosaink, valahogy meg kellett oldanunk.
A lányok kellőképpen felpörögtek erre a fordulóra és egy csapatként küzdöttek végig. Mivel kevesen voltunk ezért folyamatos rotációval játszottunk végig, szinte 2-3 percenként cseréltünk. Rengeteg szép megoldásunk volt, de még mindig nagyon hamar elfáradunk. A labdát szépen járattuk körbe, szépek voltak a hátsó befutásaink. Jó volt látni az egyszerű ad és fuss játékunkat. Voltak gyors indításaink, így nem igazán lehet okom panaszra.
Egyedül a harmadik negyedben engedtünk ki, amikor összesen csak 2 pontot dobtunk. Itt a védekezésünk sem működött kellőképpen. Az utolsó negyedben visszataláltunk a helyes útra, és ott folytattuk, ahol elkezdtük ezt a meccset. Külön gratulálok Szabó Zorka majdnem félpályás hárompontosához, amit az utolsó másodpercben dobott. De igazából gratulálok az egész csapatnak mert a mai napon tényleg mindent beleadtak.

KKS – Dunaújvárosi Szitakötők 71 – 40 (23-6, 9-8, 24-4, 15-22)

Pontszerzők: Szilágyi Ágnes: 26 p, Köller Mónika: 7 p, Szoták Zoé: 6 p, Láng Niki: 1 p, Szabó Zorka: -, Soós Luca: -, Varjú Veronika: -,

Ez a meccs sokkal nagyobb kihívást jelentet, mint az első. Első találkozásunkkor nagy volt a lemaradásunk, de a reggeli mérkőzés fényében bíztam a csapatban.
Nemigazán kezdtünk jól, de ezzel mindig van egy kis probléma mire belerázódunk és felvesszük a ritmust. Próbáltuk ugyanazt a stratégiát véghezvinni, mint délelőtt. A különbség az volt, hogy sokkal szorosabb védekezés ellen kellet megoldani a helyzeteket.
A második negyedben viszont csak 1 ponttal kaptunk ki, ez is mutatja elszántságunkat. A védekezésen is sikerült egy kicsit szorítanunk.
A harmadikban ellenfelünk is kihasználta a szabályok adta kereteket és a legerősebb ötösükkel léptek pályára. Ez mutatja, hogy még van hova fejlődnünk, de az akaratból itt sem volt hiány.
Jött az utolsó negyed, amit 7 ponttal sikerült megnyernünk. Ebben a játékrészben Ági rázta meg magát és vette hátára a csapatot pontdobásban. Csak itt 18 pontot dobott, mellette Zoénak sikerült 4 pontot szerezni. A védekezésünk itt remekül működött, rengeteg labdát szereztünk, amiből rendre könnyű kosarakat szereztünk.
Ami szemmel látható, hogy most akarattal és igazi csapatszellemmel játszottunk.
Gratulálok a csapatnak a szép teljesítményéhez.

Hajrá Szitakötők!

Drab Attila

edző

You must be logged in to post a comment Login