Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U12 – kettőből egy

Hamar jött a rajt 2024-ben az U12 bajnokságban. A hosszú karácsonyi szünet után egyből fordulónk volt, már az első sulis héten. Egyet nyertünk, de a teljesítményünkre annyira nem lehetünk büszkék. A legfontosabb azonban az volt, hogy megvolt a létszám.

Csak három edzésünk volt eddig 2024-ben, és nem mindenki volt az összesen. Ez nagyon látszott is. Kondink még nem volt, kicsit elfelejtettünk küzdeni, figyelmetlenek voltunk; lazán vettünk a fordulót.

Persze ez nem mindenkire igaz, voltak, akik szépen hajtottak mindkét meccsen. A második meccsre azért mindenki jobban összeszedte magát, és már jobban védekeztünk.

Gratulálok az ellenfeleinknek, és a gyerekeknek is a Várpalota elleni sikerért. Most gyakorlunk tovább, és egy hónap múlva megmutatjuk, hogy mit tudunk igazából.

2024-01-13 Veszprém, Gyermek Kupa

Dunaújvárosi Sárkányok U12 – VESC U12 39-74 (4-17,17-29,10-14,8-14)

Csapat: Tóth Kristóf 14, Kertész Egon 8, Lovas Noel 5, Szikszai Benjamin 4, Szécsenfalvi Alíz 2, Suhajda Hunor 2, Tusják Bence 2, Szabó Hunor 1, Ozsváth Ádám 1, Izsák Maja, Czár Dániel, Sztakó Medárd

Dunaújvárosi Sárkányok U12 – Várpalota Sárkányok 39-28 (10-12, 13-4, 12-4, 4-8)

Csapat: Tóth Kristóf 11, Szécsenfalvi Alíz 9, Suhajda Hunor 5, Lovas Noel 5, Izsák Maja 4, Kertész Egon 2, Szikszai Benjamin 2, Szabó Hunor 1, Tusják Bence, Ozsváth Ádám, Czár Dániel, Sztakó Medárd.

You must be logged in to post a comment Login