Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U18A – Megnyertük az előselejtezőt

Nagyon korán indult a szezon, de minden szempontból nagyszerű teljesítményt nyújtottak a fiúk a tegnapi előselejtezőn. A döntőben a Veszprém A-csapatát győztük le, majdnem 50 ponttal. Még nem tudjuk, hogy mi vár ránk, hogy ez minek az előselejtezője volt, de a játékkal elégedettek lehetünk.

Sok egyesületet sokként érte augusztus 10.-én a Szövetség bejelentése, hogy U18-ban már szeptember 3.-án mindenkinek kötelező előselejtezője van. Alapból október vége felé szokott kezdődni a bajnokság, és 3 hét alatt felkészülni sem lehet igazán, főleg augusztusban nem. De igyekeztünk a lehetőségeinknek megfelelően készülni. Ez alatt az időszak alatt, bár minden hétköznapra szerveztünk edzést, egyetlen edzésünk volt, hogy a tegnapi selejtezőn részt vevő 11 játékosból mindenki ott tudott lenni. A 12 fős keretünkből Takács Ádám ráadásul csak szeptember 5.-től tud csatlakozni.

Két edzőmérkőzést is játszottunk más U18-as csapatok (Dunaharaszti, Budaörs) ellen ez alatt az időszak alatt, mindkettőn gyengék voltunk: a védekezésünk hézagos, lassú, a támadásaink fejetlenek, erőltetettek. De dolgoztunk keményen, próbáltuk a fő hibáinkat kijavítani gyorsan. Pénteken játszottunk egy utolsó edzőmeccset a megyében szereplő felnőtt csapatunk ellen, melyen a fiúk azonban jól teljesítettek, 89-85-re legyőzték a felnőtt csapatot.

Szóval szombaton úgy indultunk Veszprémbe, hogy fogalmunk sem volt, hogy igazából hol állunk. Az első mérkőzésen a saját „B”-csapatunk ellen játszottunk, akik előzőleg egy kemény mérkőzésen győztek a Veszprém B ellen. A másik ágon a Veszprém „A” jutott a döntőbe; ők a Várpalotát (akik a Balatonfűzfő ellen nyertek a negyeddöntőben) 30 ponttal győzték le az elődöntőben.

A házon belüli rangadót simán nyertük, természetesen az „A” csapatunk erősebb és idősebb, mint a „B”. A fiúk nagyon akartak bizonyítani egyből, nem bízták a véletlenre, kemény védekezéssel már az első pár perc után eldőlt a meccs. Két óra szünet volt a döntőig, reméltem, hogy nem fogunk nagyon leereszteni addigra a nagy arányú győzelem után.

A döntőben a VUKE „A” ellen félpályás letámadó zónával kezdtünk, hogy felpörögjünk egyből az elején. Ez a védekezés nagyon hatékonynak bizonyult, 7 perc után 21-3 arányban vezettünk. Ez után felváltva védekeztünk embert és zónát, de igazából mindkét védekezés jól ment, és előnyünk folyamatosan nőtt. A félidőben megbeszéltük, hogy bár fault problémákkal küzdöttünk, nem foghatunk vissza a keménységünkből, és a harmadik negyedet nagy arányban nyertük, és így az utolsó negyedben az összes cserénk is sok percet tölthetett a pályán.

Nagyon elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával, a hajtással, az intenzitással védekezésben, mely kulcsa volt a nagyarányú győzelmeknek, mivel a sok labdaszerzésből, és a gyors labdafelhozatalból könnyű ziccerhelyzetekhez jutottunk.

Természetesen rengeteg munka áll előttünk, messze nem voltunk hibátlanok. Dolgozunk tovább, és várjuk, hogy kiderüljön, hogy hova jutottunk tovább.

2022-09-03 Országos Junior Regionális Előselejtezők, Észak-Nyugat 1. csoport, Veszprém

Elődöntő:

AF-Dunaújvárosi Sárkányok – Dunaújvárosi Sárkányok U18 110 – 32 (26-4, 30-6, 28-14, 26-8)

Kezdők: Hajnal 19/3, Hoffmann 16/3, Matucza 10, Rabi 7, Szűcs 8. Cserék: Verhóczki 20, Bíró-Juhász 12/6, Véner 8, Prétor 4, Toronyi 4, Nagy 2.

Döntő:

VUKE U18/A – AF-Dunaújvárosi Sárkányok 57 – 102 (9-28, 15-22, 8-37, 25-15)

Kezdők: Hajnal 16, Hoffmann 39/3, Matucza 18, Rabi 7, Szűcs 2. Cserék: Verhóczki 6, Bíró-Juhász 8, Véner, Prétor, Toronyi 3/3, Nagy 3/3.

You must be logged in to post a comment Login