Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U11/A – 2. forduló

2021.11.20.

Számomra különleges nap volt a mai. Régóta reméltem, hogy lesz olyan csapatom, amelyikkel a régió tetejére is eljuthatok. És ma végre az „A” jelű csoportba játszhattunk. Szomorú, hogy a covid ebbe az örömbe belerondított, hisz ketten karanténban voltak, míg a harmadik hiányzónk ”csak” beteg volt. Viszont hatalmas öröm, hogy új gyerekeknek tudtunk lehetőséget adni, valamint az elmúlt 2 heti edzésmunka komoly bizakodásra adott okot.
Első mérkőzésen az Ugrómókusok jöttek szembe, ahol Magda Barnabással nem tudtunk mit kezdeni. De egyébként úgy csapatként, mint egyénileg felkészültebbek voltunk, ezért 3 negyedet nyerve magabiztosan győztünk, ezzel az általam ki nem mondott alapcélt- az „A” csoportos tagság megtartását- teljesítettük.
Egy pihenő után jöttek az Alba Fehérvár Cápái. Talán mondhatom, hogy egy igen jó színvonalú, és komoly tempójú mérkőzést játszottunk velük. Merőben más felfogású csapatok találkoztak, és ez még érdekesebbé tette az összecsapást. A második negyedet sajnos nagyon elszúrtuk, de ezzel együtt is fantasztikusat küzdöttek a gyerekek, és végül 2 ponttal maradtunk alul. Az ilyen mérkőzésekért érdemes játszani, lehet benne fejlődni és belőle tanulni.
Úgyhogy egy nagyon hasznos és élvezetes fordulón vagyunk túl, ami után még keményebben fogunk készülni, hogy a következő után legyen esélyünk feljutni a régió csúcsára. Gratulálunk a DKKA és az ALBA csapatainak, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk.

Dunaújvárosi Sárkányok U11/A – DKKA Ugrómókusok 61-34 (14-16, 24-7, 9-6, 14-5)
Pontok: Bíró-Juhász Péter 18 p., Lengyel Zsombor 18 p., Szíj Barnabás 10 p., Homolya Gergely 4 p., Bósa Simon 4 p., Kenyér Tímea 3 p., Bíró Panna 3 p., Kovács Léna 1 p.

Dunaújvárosi Sárkányok U11/A – Alba Fehérvár Cápák 49- 51 (15-8, 13-24, 17-10, 4-9)
Pontok: Mihók Mandula 17 p., Bíró-Juhász Péter 12 p., Lengyel Zsombor 7 p., Homolya Gergely 5 p., Szíj Barnabás 3 p., Kovács Léna 2 p., Bíró Panna 2 p., Kovács Szofi 1 p.

Molnár Tamás
edző

You must be logged in to post a comment Login