Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 – Tamási

Az utolsó fordulóban az idén már háromszor legyőzött Tamási együttesét fogadtuk. Sajnos heten tudtunk kiállni, mert már nem volt fontos mindenkinek a kosárlabda. Úgyhogy itt is köszönöm Mindenkinek, aki őszinte volt, illetve nem csapott be.
Szóval heten ugrottunk neki a mérkőzésnek, és igen nehézkes meccsre számítottam, főleg az erőnléti problémák miatt. Némileg meglepett, hogy a Tamási zónával védekezett, ezért már 3 perc után időt kértem, hogy az amúgy ismert mozgásokat átbeszéljük. Innentől pedig elképesztően hasítottak a Fiúk. Folyamatosan sikerült jó helyzeteket kialakítani, az 1-3-1-es zónánkat is sikerült egy félig vegyes védekezésre alakítani az ellenfélhez igazodva.
A meccs végéig folyamatosan növeltük a különbséget, mindenki sokat játszott és a lehetősége mindenkinek megvolt, hogy két-számjegyű pontot szerezzen.
Azt hiszem, hogy ez a megfelelő hely, hogy gratuláljak Miskovitz Jánosnak a szezonbeli fejlődéséhez. Az első meccse ősszel a Tamási ellen volt. Egy ijedtében eldobott labda bepottyant, azzal szerzett 2 pontot ellenük. Ezen a meccsen nagyon tudatosan játszva szerzett 18 pontot, ami éppen 25 is lehetett volna. Szerintem ez fantasztikus fejlődés egy korábban nem kosarazó 15 éves srácnál. Gratulálok János!
Az évet ezzel lezártuk, köszönöm Mindenkinek az együttműködést!

Dunaújvárosi Sárkányok U16- Tamási Dámok 92- 35 (25-7, 21-11, 21-7, 26-10)
Pontszerzők: Kőhalmi Kálmán 20 p., Csontos Dominik 18 p., Miskovitz János 18 p., Majdán Máté 12 p., Szemenyei Levente 11 p., Szemenyei Péter 7 p., Turcsány Gergő 6 p.

Molnár Tamás
edző

You must be logged in to post a comment Login