Egy tapasztalatban és érzelmekben gazdag szezonzáró

2016 május 7. Dunaújváros, Országos Kenguru Bajnokság

Újvárosi Szelek – DKKA Nyuszik 48-42 (17-2, 10-11, büntetők: 2-7, 6-20, 13-2)

Pontsz.: Köller Mónika 13, Bödei Marcell 11, Bíró-Juhász Marcell 8, Tóth Csongor 8, Polák Petra 3, Mess Ferenc 3, Hidegkuti Szabolcs 2

Döntő

Újvárosi Szelek – Pusztaszabolcsi Tigrisek 19-24 (10-2, 0-8, büntetők: 4-4, 0-2, 5-8)

Pontsz.: Bödei Marcell 4, Köller Mónika 3, Pfeffer Viktória 3, Tóth Csongor 3, Polák Petra 2, Bíró-Juhász Marcell 2, Hidegkuti Szabolcs 1, Magyaródi Milán 1

Sok volt az a két meccs szünet? Elkopott kicsit a harci kedv? Vagy elbíztuk magunkat egy nem várt gyõzelemtől? Ennyit számított volna, hogy nem volt Kriszünk és Fecónk a második meccsen? Kellett volna a játékvezetőknek tennie valamit az ellen, hogy a 9-es játékos, szabálytalanul, mindenkin védekezett? Tényleg ennyire zavaró hatása volt a gyerekekre az ellenfél edzőjének folyamatos kiabálása? Vagy épp én nem üvöltöztem a mieinkkel eléggé? Nem tudom, de sokat fogok agyalni rajta – talán túl sokat is, én ilyen vagyok -, hátha bölcsebb leszek valamivel…

Van ez így. Ez is hozzátartozik. Utána mindenki el haza és az élet megy tovább – leckét kell írni, mesét nézni, leülni a családdal vacsorázni és felidézni, hogy a szezonzáró fordulóban is milyen fantasztikusat küzdöttünk. A második meccsről nem is írok, inkább sütkérezzünk az első felemelő élményében.

Mint az 1991-es Jordan vezette Chicago Bulls, akik sok évnyi küzdelem után végre átverekedték magukat a detroiti ‘Rossz Fiúk’-on, olyan felszabadultan örültek szombaton a gyerekek a nyitó mérkőzés után. Legyőztük végre a ‘mumust’! Elképzelhető, hogy hiányzott tőlük valaki, hogy fáradtak, betegek voltak, vagy éppen csak alulmotiváltak. A lényeg, hogy mi nem vesztettünk semmit az egy hónappal ezelőtt mutatott lendületünkből, ami nekem egyet jelentett: nem egy egyszeri fellángolás, jól kifogott nap volt az az áprilisi. És most szombaton kritikus lépést tett mindenki a csapatban afelé, hogy egy kitartó, az elénk vetődő kihívásokkal félelem nélkül szembenéző, az élethez egészséges hozzáállással közelítő, értékes emberré cseperedjen majd az évek során. Nagyon jól esik, hogy ebben egy kis szerepem nekem is lehetett.

Örömmel láttam, hogy Dávid, Milán és Szabi bátran megindulnak már a szerzett labdával, hogy Viki olyan sokszor állítja meg szépen a labdás ellenfelet, időt nyerve ezzel a többieknek a visszafutáshoz, hogy Csongi furmányosan rázza le a védőjét az oldalbedobásoknál, hogy labdát kaphasson, és előrelátóan szalad vissza védekezni, amikor megindul az ellenfél. Hogy mindenki – MINDENKI – megtanulta feltenni a kezét védekezésnél. Bátor félelmet nem ismerve küzd a labdákért – már nem újdonság. Bíró-Juhász Marci bal oldalon BAL kézzel vezeti a labdát – hát nyílván. Móni és Bödei Marci a szerzett labdákkal megindulnak és meg sem állnak a ziccerig – magától értetődő. És a passzok!?!? Hát hiszen még nem is igazán tanultuk, mégis hányszor indította a többieket Petra a kosár alatt leszedett lepattanóval!? 🙂 Én nem győztem tátani a számat.

Gratulálok mindenkinek! A Tigrisek elleni meccs miatt meg egy fej se fájjon sokáig – ilyen lendülettel jövőre majd őket is legyőzzük. 😉

You must be logged in to post a comment Login