Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

NB2 férfi – nem volt esély

Dunaújváros- PTE-PEAC
Az ünnepek utáni első meccsünk a pécsi csapat ellen következett. Lélekben alaposan felkészültünk, hiszen a tavalyi szezonban minden pont megszerzése komoly küzdelmet okozott ellenük, és mindkét meccsen 80 pontos különbséggel kaptunk ki tőlük.
Sajnos a sérülteink továbbra sem hadra foghatóak, így heten tudtunk játékra jelentkezni. Sajnos a bemelegítés sem sikerült megfelelően, de legalább megtanultunk pályát takarítani.
A mérkőzésbe igazán keményen vetettük bele magunkat. Új védekezésünk még Elnökünket is megtévesztette, és a pécsi csapat is kínlódott  ellene egy darabig. Az első negyedben összesen két pontos vezetéssel tudtak pihenőre vonulni, mi pedig egész elégedettek lehettünk.
A második negyedben feljebb kapcsolt a PEAC, megizzadtunk a labdafelhozatalban is, és gyakran kapkodva próbáltunk támadást kezdeni, aminek már itt több eladott labda lett az eredménye, amiből kaptuk a könnyű kosarakat.
A második félidőben folyamatosan estünk össze, ólomlábakkal próbáltunk védekezni, és ugyan néhány támadásvariáció ült, jöttek a rövidzárlatok is.
Összességében nagyot küzdöttünk, és nem lehetünk elégedetlenek, mert korrekt bíráskodás mellett egy nagyon jó ellenféllel hasznos és jó mérkőzést játszhattunk.
Dunaújváros- PTE-PEAC 53-104 (16-18,10-21,14-34,13-31)
Pontszerzők: Ármos Tamás 11p., Horváth Richárd 11/9 p., Molnár Tamás 11/6 p., Csépányi Zalán 10/6 p., Bak Máté 7 p., Tímár Zoltán 3/3 p.
Molnár Tamás
edző

You must be logged in to post a comment Login