Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14, 2004 fiúk – tornát nyertünk

U14

Végre tisztán tornát nyertünk. Igaz, kicsit el is vártam. Végre semmi nem jött közbe, se betegség, se más program. Ki tudtunk állni 10 fővel, és esélyesként megnyerni a tornát.
Saját 2005-ös csapatunk és a Marcali legénysége ellen vonultunk csatába. A ”kicsik” ellen a félidőig keményen kellett küzdeni, ekkor jött ki az egy év előnyünk fizikálisan és koncentrációban is.
A Marcali csapata 1 negyedig tartotta a lépést, a második negyedben már leléptük őket. Sajnos az egyik játékosuk nem tudta a mérkőzést folytatni sérülés miatt, reméljük azóta már rendben van.

Mindkét meccsen ugyanazt a következtetést lehetett levonni. Csapatjátékunk egyre jobban működik és az egyéni megoldásokra is lehet már számítani. De a kettőt még nehezen kombináljuk. Ha figurát játszunk, abból nehezen lépünk ki, ha egyénileg támadjuk a kosarat, abból viszont nem nagyon tudunk átállni passzjátékba. De majd küzdünk vele. A ziccereket továbbra sem dobjuk kellő hatásfokkal, viszont a büntető százalékunk kifejezetten pocsék. Decemberben kifejezetten ezen kezdtünk el dolgozni.
És végül Horváth Marci kosarát mindenképp meg kell említeni, olyan elánnal támadta a gyűrűt, és faulttal együtt begyötörte. Reméljük egyre több ilyet láthatunk tőle is.

Sárkányok u14- Sárkányok u13 100- 64 (26-22,23-19,29-13,22-10)

Pontszerzők: Szemenyei Levi 24 p., Krizsán Balázs 19 p., Csató Tamás 17 p., Siba Donát 16 p., Kovács Márk 14 p., Mihalovits István 6 p., Kovács Máté 2 p., Kun István 2 p.

Sárkányok u14 – Marcali VSZSE 91- 66 (21-21,24-8,20-19,36-18)

Pontszerzők: Szemenyei Levente 26 p., Kovács Márk 16 p., Siba Donát 15 p., Krizsán Balázs 15 p., Csató Tamás 7 p., Mihalovits István 6 p., Kun István 4 p., Horváth Márton 2 p.

Molnár Tamás
edző

You must be logged in to post a comment Login