Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U18 – jó teljesítmény túlerővel szemben

2017-11-19, Dunaújváros, Országos Junior Bajnokság

Dunaújvárosi Sárkányok – Budaörs BA”  60 – 105 (12-23, 20-20, 16-25, 12-37)

Kezdők: Csépányi 10/3, Bozsik 5, Matucza 14/3, Bak 18, Katona 8. Cserék: Kőhalmi 4, Nagy 1, Paulovics, Borbély, Juling, Karászi, Karczub.

Beszámoló:

Korábban idegenben megvertük a Budaörs „B” csapatát, mely a mi „alsóházi” csoportunkba nevezett. Budaörsnek van egy „A” csapata is, mely az országos kiemelt bajnokságban játszik, azaz négy divizióval feljebb. Az ellenfél most ebből a csapatból hozott játokosokat, mivel a szabályok megengedik. Erről a mérkőzés előtt tájékoztattam a fiúkat, és nagyszerűen reagáltak.

Nem is volt annyira baj, hogy nagyon erős ellenfelet hoztak a budaörsiek. Így megtudhattuk, hogy hogyan állunk az elit bajnokságban játszó fiúk ellen. Valamint érdekes volt abból a szempontból is, hogy a mi gyerekeink vajon ilyenkor megtörnek-e, vagy kiállnak küzdeni. Elégedettségünkre az utóbbi történt.

Nincs miről beszélni, esélyünk nem volt. A 35. percig hét fős rotációval játszottunk, és a budaörsi edzőn látszott – és főként hallatszott – végig, hogy nincs megelégedve a csapatával. A versenyistállós fiúk csak 76-56-ra vezettek ekkor ellenünk. Itt becseréltük a csereötösünket, akik ugyebár főként teljesen kezdőkből állnak, és az eredmény kicsit megugrott.

Abból a szempontból sajnálom, hogy így most nagy valószínűséggel nem fogjuk tudni megnyerni a csoportunkat, hacsak a budaörsiek mostantól nem az A-csapatos gyerekeiket fogják versenyeztetni minden ellenfél ellen.

A teljesítményünkről még annyit, hogy a védekezésünkkel nagyon elégedettek lehetünk, sokat fejlődött szeptember óta. Támadásban pedig szokás szerint a zóna elleni problémáink bukkantak fel: túl sok szóló, nincsenek befutások, nagyon nehezen törődünk bele, hogy e védekezési rendszer ellen rendszer szerint kell támadni is, és követni kell a taktikát.

Vasárnap Gödöllőre megyünk, ott kötelező lesz győzni.

You must be logged in to post a comment Login