Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 fiú – nagy lépés előre!

Országos Kadett bajnokság 4. forduló

Dunaújvárosi Sárkányok – Monok SE 52 – 77 (16-25, 4-20, 23-19, 9-13)

Pontszerzők: Kőhalmi Kálmán: 21 pont, Orbán Soma: 20 pont, Csépányi Olivér: 5 pont, Szemenyei Levente: 6 pont

Beszámoló:

Ez volt az a meccs amire vártunk.

Most mutatkozott meg igazán, mit is tudnak a srácok. Ma látszott rajtuk, mennyire küzdöttek és akartak. Végre volt csapatjáték, és ezt jó volt látni.

Igen ugyan kikaptunk ismételten, de igazából ez nem fontos még. Jó lett volna nyerni, de ez még nem az a mérkőzés volt. Ebben a szezonban most játszottak a legjobban a fiúk. Igaz, hogy végig hátrányban voltunk, de az ellenfél edzője és játékosai voltak idegesebbek. Nem volt veszteni valónk, mi így indultunk neki. Zónát védekezett ellenfelünk, emiatt kicsit meg is ijedtem, de jól helyt álltak a fiúk. Ők kértek előbb időt, mert túl lyukas volt a védelmük, amit mi ki is használtunk.

A mi problémánkat a második negyed béli leolvadásunk jelentette, ott alakult ki a végleges különbség a két csapat között. Valamiért ott nem tudtunk úgy felpörögni mint előtte, és a védelmünk is picit szétesett. Láttuk, hogy mik a hibák, de sajnos nem sikerült azokat kijavítani.

A harmadik negyed megint jól sikerült, meg is nyertük 4 ponttal. Szépen tudtuk lassítani a labdafelhozatalukat, és még labdát is sikerült szereznünk belőle. A támadásaink is jól alakultak, szépen működtek a passz utáni befutások is.

A negyedik negyedben is fej – fej mellett ment a küzdelem. Hol nekik sikerült jobban, hol nekünk. De ami igazán jó volt, hogy nem adtuk fel.

Ami ezt a mérkőzést jellemezte, hogy végre látszott mindaz, amit edzéseken gyakorlunk, a gyorsindításokat, a letámadást, a passz utáni befutásokat, a labda nélküli helyezkedéseket. Ugyan még sok tanulás áll előttünk, de Úgy érzem léptünk egyet előre, ami jó jel a továbbiakra nézve.

Következő mérkőzésen már a győzelem lesz a cél.

 

Hajrá Sárkányok!

You must be logged in to post a comment Login