Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U13 Lány – közbejött az influenza…

2017-02-05 Kaposvár, Országos Tini Bajnokság

Pécsi VSK – Dunaújvárosi Vadkutyák 56-35 (16-6, 12-5, 14-16, 14-8)

Pontsz.: Czikle Szabina 16, Kovács Adél 8, Varju Noémi 5, Orbán Laura 4, Juhász Zsófi 2

Dunaújvárosi Vadkutyák – Mágusok Egyesület 22-107 (4-24, 6-27, 8-15, 4-31)

Pontsz.: Czikle Szabina 7, Kovács Adél 5, Orbán Laura 4, Gulyás Blanka 2, Varju Noémi 2, Varga Vivien 2

Az előző fordulóra két olyan csapat ellen sorsoltak minket, akik ellen semmi esélyünk nem volt. Erre a fordulóra már kedvezőbb csoportbeosztást kaptunk. Sajnos az influenza közbeszólt, és három játékosunk is lebetegedett…

Így a lányok fő feladatként azt kapták, hogy érezzék jól magukat a pályán, de küzdjenek, játszanak együtt, igyekezzenek megvalósítani az edzésen tanultakat.

Az első mérkőzésen még jól is tartottuk magunkat. Kicsit több odafigyeléssel az elején, és akár meg is nyerhettük volna. A második mérkőzésen már fáradtabbak voltunk, ráadásul egy erősebb csapat ellen. A lányok gyakorolták a passzjátékot, minél kevesebb leütéssel. Volt, amikor szépen sikerült. Sajnos még mindig beleesünk abba a régi szokásba, hogy túl sokat pattogtatjuk a labdát, és ez annyira leköt, hogy nem látjuk a többieket a pályán.

Védekezésben gyengék vagyunk, könnyen feladjuk.

Gyakorlunk tovább, remélhetőleg most már egészségesebben, jobb létszámmal edzéseken, és a következő fordulóra teljes csapattal állhatunk ki.

You must be logged in to post a comment Login