Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 – Fontos győzelem

2016-11-05, Taksony, PM Kadet Bajnokság 2. mérkőzés

Vagány Nyulak Pestszentimre – Dunaújvárosi Sárkányok U16 51-60 (19-22, 16-11, 11-13, 5-14)

Kezdők: Bozsik 3/3, Matucza 16, Csépányi 16/3, Petrin 6, Bak 19. Cserék: Szabó P., Benkovics, Katona

Összefoglaló:

Fontos győzelmet sikerült begyüjtenünk a minden évben erős csapatot alkotó Vagány Nyulak otthonában. Bár álmosan kezdtünk, játékunk egyre inkább javult, és az utolsó negyedben összeszedtük magunkat, amikor tényleg kellett: 5 pontot engedtünk.

A mérkőzés szombat reggel 9 órára volt kiírva. Szerintem, az U16-os korosztályban – legalább is nálunk – ez komoly előnyt jelent a hazai csapatnak. Főleg úgy, hogy az ellenfél, mint ebben az esetben mi, másfél órát utazik a mérkőzésre. A pestszentimrei csapat egyébként is erős, jól edzett, fegyelmezett mindig; így tudtuk, hogy még nehezebb dolgunk lesz.

Álmosan is kezdtük a meccset. A védekezésünk gyenge volt, még lusták voltunk szorosan rámenni a labdásra, és több olyan jelenet is volt, amikor egyszerűen passzívan hagytuk az ellenfelet újra és újra lepattanót szedni. Csendben védekeztünk, nem volt kommunikáció. Ennek ellenére, valahogy sikerült megnyerni az első negyedet 22:19-re.

A második negyedben ellenfelünk zónáról emberfogásra váltott védekezésben, és kicsit rendezetlenül, túl sok egyéni bravúrral próbálkoztunk. Így csak 11 pontot dobtunk, de a védekezésünk is javult, bár még mindig messze nem voltam elégedett. (11:16, félidő: 33:35 az ellenfél javára)

Félidőben dobálás helyett leültünk, és beszéltünk. Mindenki feladatként kapta, hogy a szitkozódás helyett nézzen önmagába, értékelje ki, hogy mit tett eddig a győzelem érdekében, s hogyan kéne inkább játszania. Hogyan lehet például az, hogy az edző többet beszél, amikor a csapat védekezik, mint maga az öt főből álló csapat?!

A harmadik negyedre a fiúk összekapták magukat, egészpályás védekezéssel indultak vissza a pályára, melyből sok szerzett labdánk lett. Bár ahogy fáradtunk a negyed alatt, egyre fegyelmezetlenebb lett a védekezésünk, sikerült elérnünk, hogy az ellenfelet is elfárasszuk, már több hibával játszottak. Edzőjük hangosan utasította őket, hogy lassítsák le a játékot, de a negyed végül a miénk lett, 13:11.

Az utolsó negyedben látszott, hogy győzni akarunk. Odafigyelve, már hangosan beszélve, agresszívan védekeztünk. A fiúk elkezdték bíztatni egymást, segítettek egymásnak, okosabban támadtak. A negyedet 11:0-ás rohammal kezdtük, és eldőlt a mérkőzés. Továbbra is okosan, hosszabb támadásokkal, türelmes támadó játékkal folytattuk, védekezésben pedig nem engedtünk könnyű kosarakat. (14:5, végeredmény: 60:51)

Sikeresek voltunk egy jó csapat ellen, s ennek örülhetünk. A meccs után hallottam, hogy elfáradtak a pestszentimreiek. Pont ez a játékstílusunk célja: agresszív védekezéssel, folyamatosan a kosarat támadva nyomás alatt tartani őket, amíg már nem bírnak tovább ellenállni. Erre mutató, hogy ellenfelünk 21 pontot dobott hármasokból, és csak 30 pontot büntetőkből és kettő pontosokból, míg mi csak 6 pontot hármasból, és 54 pontot közelebb a kosárhoz.

Szombaton hazai meccs a Dunaharaszti ellen. Ha az első pillanattól kezdve azt hozzuk, mint most az utolsó negyedben, újabb győzelemre számíthatunk.

You must be logged in to post a comment Login