Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14 – kikapunk, de haladunk

Attila beszámolója:

Nagykőrösön játszottuk második fordulónkat vasárnap.

Nagykőrösi Sólymok – Dunaújvárosi Sárkányok U14 116-20 (43-2, 30-4, 12-10, 31-4)

Sokat gyakoroltuk az elmúlt edzéseken azokat a dolgokat, amikben még nagyon el vagyunk maradva más csapatoktól. Nem utolsó sorban a védekezésünkön szerettünk volna szorítani. Úgy érzem, ha nem is nagy léptekben, de elindultunk a helyes úton. Az előző fordulóban egy ilyen kaliberű csapattól kaptunk 165 pontot, ami nem kevés, a mai tornán ellenben egy náluk jobb csapattól „csak” 116-ot. Ez is sok még, de én büszke vagyok a srácokra, mert kezd beérni mindaz, amit gyakorlunk. Ami nagyon tetszett még, hogy nem csak egyénileg fejlődünk, hanem mint csapat is.

A támadásunk is sokat javult, de több passzal kell majd játszanunk és nem szabad ennyit „pumpálnunk” a labdát. Ékes bizonyíték arra, hogy odafigyelve már mire vagyunk képesek a 3. negyed, ahol csak 2 pont volt a különbség a két csapat között.

Nem is olyan nagy gond, hogy most a bajnokság elején ilyen csapatok ellen kell játszanunk, mert a srácok látják legalább, hogy mi a cél, és mit is szeretnénk elérni a szezon előrehaladtával. Ugyanígy gyakorlunk tovább és bízunk a jó eredményekben.

Pontdobók: Gönczi Csanád 6, Orbán Soma 5/3, Kőhalmi Kálmán 2, Majdán Máté 2, Csépányi Olivér 2, Pölöskey József 2, Siba Donát 1, Csató Tomi -, Krizsán Balázs -, Kernács Palkó -, Talpai Viktor -,

 

Dunaújvárosi Sárkányok U14 – Besztercei Kosárlabda Klub 19-76  (5-30, 2-14, 8-11, 4-21)

Sok mindent nem nagyon lehet hozzáfűzni az előző mérkőzéshez, itt is próbáltuk ugyanazt a játékot játszani, mint a Nagykőrös ellen. Tudtuk, hogy a Beszterce gyengébb erőt képvisel a Nagyköröshöz képest, ellenben volt 5 közel 190 cm-es játékosa, akikkel nem nagyon bírtunk a palánk alatt. Azt is majd sokat kell gyakorolni a védekezésen belül, hogy miért fontos a kizárás és a lepattanó szerepe a kosárlabdában.

Támadásban van egy-két alapjátékunk, amit időkérést követően szépen kiviteleztek a srácok. Ahogy említettem, már haladunk előre, sokat gyakorlunk, és előbb-utóbb ez be is fog érni.

Köszönet az U13-as fiúknak is, mert nélkülük nem tudnánk kiállni a mérkőzéseken. Szépen dolgoznak ők is, kell még nekik egy kis önbizalom, hogy merjenek játszani, de meglesz az is az idő előrehaladtával. Nagyon ügyesen hozzák fel a labdát, és szépen törnek a kosár felé, valamint, ami nagyon fontos: szépen kapcsolódnak be a játékba.

Pontdobók: Gönczi Csanád 9, Orbán Soma 4, Kernács Palkó 4, Kőhalmi Kálmán 2, Talpai Viktor -, Csépányi Olivér -, Majdán Máté -, Krizsán Balázs -, Csató Tomi -, Siba Donát -, Pölöskey József -,

 

Attila

You must be logged in to post a comment Login