U13 Lány Tini – GYŐZTÜNK!

By edző
Frissítve: 2016.11.24.

2016-11-20, Dunaújváros, Országos Tini Bajnokság, „O” csoport

Pécsi VSK B – Dunaújvárosi Vadkutyák 70-88 (22-14, 17-28, 15-20, 16-26)

Pontsz.: Hutterer Hella 50, Czikle Szabina 16, Kovács Adél 15, Orbán Laura 3, Juhász Zsófia 2, Varju Noémi 2.

Dunaújvárosi Vadkutyák – Pécsi VSK Pumák 45-136 (12-28, 8-36, 3-48, 22-24)

Pontsz.: Hutterer Hella 30, Czikle Szabina 5, Varju Noémi 4, Varga Vivien 2, Frankó Lora 2, Orbán Laura 2.

Miután az első mérkőzést megnyertük, a második mérkőzés első negyedében, amikor még szoros volt, Noémi felém fordult: „Gábor bá, soha nem izgultam ennyire, mint most!”. Noémi, lehet, hogy én sem! Nagyon szerettük volna mindannyian a dupla sikert, de a Pumák túl erősek voltak hozzánk képest.

A legnagyobb kihívás ezzel a lánycsapattal, hogy újra megtanítsam őket küzdeni, akarni, küzdeni akarni. Komoly probléma ez, rengeteget gondolkozom rajta, és el fogok látogatni más, sikeresebb egyesületekhez, hogy tanulmányozzam, hogy ők milyen módszereket, trükköket használnak. Úgy érzem, hogy nincs könnyű dolgom: amikor bejönnek a 12 éves lányok edzésre, néha borzalmasan túlsminkelve, leteszik a körömlakkos üvegeket a szekrényre, a telefonjaik fölött összebújnak, és vihorásznak… eltűnődök rajta, hogy hogyan is fogok belőlük vérszomjas kosárlabda harcosokat varázsolni.

Az első fordulón egy hónapja kaptunk is két nagy pofont. Reménykedtem benne, hogy ez felébreszti őket, és valószínűleg ez meg is történt. Az edzéseink jó irányba haladnak, még mindig vannak, akik nem akarják komolyan venni, de már sokkal jobb. Mindenesetre amennyire csak lehetett, keményen készültünk erre a fordulóra, hiszen várhatóan sokkal gyengébb csapatokkal kellett volna megmérkőznünk, mint legutóbb. Az egyik ilyen csapat, a Sárbogárd, ki is lépett a bajnokságból csak néhány nappal a torna előtt, így maradtunk mi, és két pécsi PVSK lánycsapat.

Első mérkőzésünk a PVSK „B” ellen volt. A bemelegítésbe is raktam küzdő gyakorlatot, hogy a lányok hangolódjanak a meccsre. Sokkal jobban is kezdtünk, mint amit vártam, őszintén szólva. A lányok akartak, tényleg harcoltak, volt szép passzjáték, amiből több remek kosarat dobtunk. Fegyelmezetten igyekeztek a Vadkutyák felállni, „széthúzni” támadásnál, és aztán befutni, ahogy gyakoroljuk edzésen. Sokáig szoros volt, de végül a negyedet a pécsiek az utolsó percben egy 8:0-ás rohammal zárták, és így nyerték 22:14-re.

A második negyedben nem tudtam előre mi lesz. Gálfi Ramóna beteg volt, nem jött a tornára, és mivel ő az egyik legjobb védekező játékosunk ebben a sorban, izgultam, hogy mennyire fogjuk tudni követni a begyakorolt védekezési stratégiánkat. Mint kiderült, fölöslegesen idegeskedtem… ez az ötös is akart, futott, küzdött, csapdázott, és okosan játszott. A negyedet 28:17-re nyertük.

Ebben a bajnokságban a második félidőben már nem kell két sorra bontani a csapatot; az játszik és annyit, aki és amennyit az edző jónak lát. A harmadik negyed még szoros volt, próbáltunk taktikázni, a húzó játékosokat pihentetni a negyedik negyed hajrájára. Ez bevált, a harmadik negyedet 20:15-re, a negyediket pedig 26:16-ra nyertük, a mérkőzést 88:70-re. Óriási öröm és megkönnyebbülés volt számunkra ez a siker, ez a lányokon is látszott. Mindenki mindent beladott, csak gratulálni tudtam. Nem volt rossz az ellenfél, mi játszottunk jól!

A két mérkőzésünk között pihenő volt. A csapat egy része elment „kajálni”, aztán kiderült, hogy nem ettek semmit, csak „lógtak a városban”, így ezen is szorítani fogunk legközelebb. Elégedettek voltak, bemelegítésnél is érezhető volt, hogy már nem készülnek különösebben a második mérkőzésre.

Bár az első negyedet itt is sokáig tartottuk, rengeteg büntetőt kihagytunk, a PVSK Pumák elhúztak (28:12), és gyakorlatilag feladták a lányok. Gondolom, már jó volt, hogy az elsőt megnyertük, minek küzdeni egy tök kellemetlenül harcoló ellenfél ellen? Így ment ez az utolsó negyedig (8:36, illetve 3:48). Többen is sírtak a csapatban, látszott, hogy kimerültek, az első, szoros mérkőzés minden energiát, az összes adrenalint kiszívta belőlük.

Az utolsó negyed előtt azonban sikerült meggyőzni őket arról, hogy van értelme csak a saját büszkeségünk érdekében küzdeni, harcolni azért, hogy ne röhögjenek rajtunk a meccs végén. Jobb nem kikapni 100 ponttal, mint 100 ponttal kikapni! Újratöltöttünk, összeszedtük magunkat, és produkáltunk még egy fantasztikus negyedet: 22-24!

Csak dicsérni tudom a lányokat, megmutatták, hogy mire képesek. Most dolgoznunk kell annak érdekében, hogy a jelenlegi versenyrendszernek megfelelően bírjuk nyolc negyeden keresztül! Remélhetőleg mindenki motivált lesz arra, hogy a következő tornát akár tornagyőztesként zárjuk!