Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U13 Tini lány / U14 fiú – várjuk a megfelelő csoportbeosztást

Nehéz dolga volt Tini lány csapatunknak az országos bajnokságban, valamint U14-es fiú csapatunknak a Pest megyei bajnokságban. Csapatainkban sok a kezdő játékos, és az első fordulóban sokkal tapasztaltabb, előrébb tartó csapatok ellen sorsoltak minket. A szövetség természetesen még nem tudhatja, hogy ki milyen erőt képvisel, így még egy-két fordulót ki kell bírnunk, amíg a mi képességi szintünknek megfelelő ellenfelek ellen párosítanak minket.

U13-as Tini lány csapatunk Kaposváron pl. egy nagyon ügyes, agresszív kaposvári csapat ellen kezdett. Ezen a mérkőzésen sokkal jobb eredményt is képesek lehettünk volna elérni, szerintem 40-50 pont lett volna az elfogadható különbség a két csapat között. A lányok azonban nagyon lassan indultak be, idő kellett nekik, hogy rákapcsoljanak. A 3. negyedünk egészen elfogadható volt.

Második mérkőzésünk egy fantasztikus pécsi csapat ellen volt, akik biztosan ott lesznek majd az országos döntőben is. Nagyon magas, nagyon jó, agresszív csapat volt a PVSK, több 180 cm körüli 12 éves lánnyal is rendelkeztek. Természetesen a mi kis csapatunknak semmi esélye nem volt.

U14-es fiú csapatunk is szenvedett az első fordulóban. Először a szekszárdi Alisca Sólymok csapata adta fel a leckét, aztán a Dunaújvárosi Főiskola Diák Sportegyesület. Mindkét csapat egészpályás letámadást védekezett, és egyszerűen nem voltunk képesek bedobni a labdát.

Nincs nagyon mit mondani ilyen zakók után, nyilván csak bíztatni tudjuk a gyerekeket. Gyakorolnunk kell tovább, és kicsit türelmesnek lenni, amíg a hozzánk képest aránylag megegyező szintű csapatokkal kerülünk össze a bajnokságokban.

2016-10-16, Kaposvár, Országos Tini Bajnokság „E” csoport, 1. forduló

Dunaújvárosi Vadkutyák – Gyakorló DSE 18-97 (4-31, 1-16, 9-24, 4-26)

Pontsz.: Hutterer H. 13, Czikle Sz. 4, Kovács A. 1

Pécsi VSK – Dunaújvárosi Vadkutyák 170-8 (42-6, 58-0, 36-0, 34-2)

Pontsz.: Hutterer H. 6, Kovács A. 2

2016-10-16, Dunaújváros, Pest Megyei Serdülő Bajnokság „A” csoport, 1. forduló

Alisca Sólymok – Dunaújvárosi Sárkányok U14 154-21

Dunaújvárosi Főiskola DSE – Dunaújvárosi Sárkányok U14 165-35

You must be logged in to post a comment Login