Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

NB2 – Gyenge első negyed – TKO

Molnár Tamás edző beszámolója:

Jobb csapott és bal felütés

A hétvégén Marcaliban játszottunk NB2-es kosárlabda mérkőzést, és bizony csúfos vereséget szenvedtünk. Az elmúlt két mérkőzésünkből kiindulva bizakodóan indultunk neki a 2 órás busz útnak, és a helyszínre érve sem érződött a Fiúkon, hogy itt ma gond lesz.

Aztán elkezdődött a meccs és a fent megnevezett kombinációba belesétáltunk, de tisztességgel. Ugyan K.O. nem lett belőle, de hiába hordtuk ki lábon, ezt még szépségtapasznak sem mondanám.

Első negyed:

Itt mondhatjuk, hogy ott sem voltunk. Az ellenfél stabilan és folyamatosan rohant át rajtunk, semmilyen nehézséget nem okozzott neki. Sétálva, akarat nélkül nem lehet védekezni. A 3. percben időt kértem, a 10 fős csapatot körbe cseréltem, de nem tudtunk ellenállást produkálni. 43-10-re ment a Marcali a negyed végére.

Többi negyed:

Ezekben igazán nagy gond már nem volt. Szépen lassan, de belerázódtunk a mérkőzésbe, a maradék 30 percben összesen 15 pont különbség született. Védekezésben néha már sikerült besegíteni is, sőt hibára kényszeríteni a hazaiakat. Dobásból sehonnan semmi nem ment be.

Marcali VSZSE – Dunaújváros 113 – 65

Pontszerzőink: Drab Attila 23, Tóth Krisztián 13, Veszprémi Zsolt 12, Boda Gábor 11/9, Ármos Tamás 2, Tímár Zoltán 2, Vígh Zoltán 2.

 Konklúzió:

Van olyan, hogy egy 10 fős csapat egy tagjának sem megy igazán a játék. Lesz is ilyen. De védekezni csak akarni kell. És az első negyedben a tűz és az akarat minden formája hiányzott. Két hét múlva Pécsen lehet bizonyítani. Főleg mindenkinek magának, hogy tudunk az Erő jó oldalán is lenni. Ha mindenki eléri, hogy önmagával elégedett lesz, akkor biztos vagyok benne, hogy egy sokkal derűsebb beszámolóval szolgálhatok.

 

Edző

Molnár Tamás

You must be logged in to post a comment Login