Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 – értékes tapasztalat

2016-04-06 Budapest, Pest Megyei Kadet Bajnokság 1-8 rájátszás, 2. forduló

Megyeri Tigrisek – Dunaújvárosi Sárkányok U16 89-70 (21-23, 24-8, 26-18, 18-21)

Kezdők: Petrin 16, Bak 15, Matucza 15/12, Csépányi 10, Varga 4. Cserék: Bozsik 6/3, Benkovics 4, Szabó

Beszámoló

Az alapszakasz utolsó mérkőzését február 16.-án szintén a Megyeri Tigrisek ellen játszottuk, szintén idegenben. Akkor 82-60 lett az eredmény. Másfél hónap alatt kevés változott, de a fiúk bemutattak egy olyan passzjátékot, ami a mostani edzéseken fejlődött ki, és még mérkőzésen nem láttuk.

Mindenképpen pozitív benyomással értékeltük a mérkőzést Attilával. Egyrészt a kezdésünk agresszív, akaraterős volt. Egészpályás zónánkkal rengeteg labdát szereztünk a mérkőzés elején, 14:5-ös előnyünk volt az első negyed közepe felé. Az ellenfél időt kért, megbeszélték a megoldást, és ahogy mi is fáradtunk, úgy a védekezésünk is fellazult.

Ez rendben van. Mindent bemutattak a fiúk, amit mostanában gyakorlunk, csak gyakorolni kell tovább, többet. Varga Ákosnak önzőbben kell játszani, Matucza Gyulának és Petrin Richárdnak dolgozni kell a helyzetfelismerésen.

A cseréink is nagyon lendületesen, hajtva játszottak, Bozsik Vili védekezése szuper volt, Szabó Peti és Benkovics Gábor is magabiztosan játszottak. Nekik köszönhető, hogy az utolsó negyedet végül megfordítottuk, és megnyertük.

Alapvetően egy jobb csapat ellen játszottunk, 10 győzelemmel és 3 vereséggel ők a 3. helyen végeztek, de már nem vagyunk messze tőlük. A második negyedet elrontottuk, sok eladott labdánk volt, viszont a mérkőzés folyamán időnként fantasztikus, befutássokkal, keresztmozgásokkal teli „motion offense” játékot produkáltunk, amit öröm volt nézni.

A mérkőzés utáni csapatmegbeszélésen is abban egyeztünk meg, hogy dolgozunk tovább, javítjuk a hibákat, mert már minden alapvető dolog megvan ahhoz, hogy egy nagyon jó csapat legyünk, csak határozottabban, egyenesebben, kevesebb hibával kell végrehajtani.

You must be logged in to post a comment Login