Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14 – újabb tornagyőzelem!

2016-04-16 Diósd, Pest Megyei Serdülő Bajnokság

Diósdi Fiókák – Dunaújvárosi Sárkányok U14 81-94 (18-21, 24-24, 18-21, 21-28)

Pontsz.: Bak Máté 30, Bozsik Vilmos 29, Benkovics Gábor 17, Gönczi Csanád 8, Katona Kristóf 6, Pölöskey József 4

Dunaújvárosi Sárkányok U14 – PSZSE Kisördögök 85-77 (20-30, 13-17, 22-12, 30-18)

Pontsz.: Bak Máté 40, Bozsik Vilmos 23, Benkovics Gábor 13, Katona Kristóf 7, Kőhalmi Kálmán 2

Beszámoló:

U14-es csapatunk a bajnokság utolsó fordulójára érkezett.

Első mérkőzésünkről tudtuk, hogy nem lesz könnyű, hiszen az ellen a Diósd ellen kezdtünk, akiktől ebben a szezonban már két alkalommal is kikaptunk. Csapatunkban ott munkálkodott a gondolat, hogy vissza kellene vágni a korábbi vereségekért.

Már az első negyedben látszott, hogy kiélezett mérkőzésre számíthatunk. A csapatok végig fej fej mellett haladtak. A védekezés egyik oldalon sem volt túl acélos, de hoztuk ezt a negyedet.

A második negyedben mindkét csapatnál az erősebb ötösök léptek pályára, így nem véletlen, hogy ez a negyed döntetlennel zárult.

Annak ellenére, hogy ellenfelünk csak kilenc játékossal tudott kiállni, úgy tűnt, hogy mégis mi fáradunk el hamarabb, mert a harmadik etapban ellenfelünknek sikerült magához ragadni a vezetést. Egy gyors időkéréssel rendeztük sorainkat, mind ami a hozzáállásunkat illeti, mind védekezésben. Gyorsindításainknak és a palánk alatti játékunknak köszönhetően megint a saját oldalunkra tudtuk billenteni a mérleg nyelvét.

Az utolsó negyed már kicsit simábban ment; folyamatosan növeltük előnyünket, és a végén mi örülhettünk: sikerült visszavágni!

A fiúk és lányok megmutatták: ha összefognak és segítenek egymásnak, nagyon jó csapategységet alkotnak!

A Diósd elleni mérkőzést követően, kis pihenő elteltével, már várt ránk a következő összecsapásunk a Pásztó csapata ellen. Az előzetes esélylatolgatások szerint sima győzelemre számítottunk, de a Kisördögök megleptek bennünket agresszív védekezésükkel és gyors támadásaikkal. Mind védekezésben, mind támadásban nagyon fegyelmezetlenek voltunk. Nem mentünk a lepattanó labdakért sem, amiből sima kosarakat szerezhettünk volna. A nyújtott lábú védekezés sem segített, így könnyen szaladgáltak el mellettünk, amiből rengeteg könnyű kosarat kaptunk. Ez meg is látszott az eredményen, mert az első negyedben 10 pontos hátrányban voltunk.

A második negyed sem sikerült jól, ezt a negyedet is vesztettük, így a felzárkózás a második félidőre maradt.

A félidőben elbeszélgettünk, hogy mit és hogyan is kellene csinálnunk, hogy megfordítsuk a mérkőzést. Úgy érzem, a megbeszélés jól sikerült, mert végre fejben is ott voltunk a pályán és az első két negyedben mutatott játékunk teljesen ez ellenkezőjére fordult.

Szinte minden lepattanó labda a miénk volt és rendre le tudtuk indítani ellenfelünket. Védekezésben is fegyelmezettek voltunk , szépen segítettünk be egymásnak. Öröm volt látni, hogy csapatként kezdünk játszani, s mindenki küzdött mindenkiért. Ezt a negyedet sikerült is megnyerni, és a lendületet át is tudtuk vinni az utolsóra is.

A mérkőzés végén megint csapatunkat intették le győztesnek és tornagyőzelemmel indulhattunk haza. Kicsit nehézkesen, de ismételten bebizonyította a csapat, hogy tudunk küzdeni egymásért. Nagyon sokat fejlődtünk az év alatt, de még így is sokat kell fejlődnünk.

Köszönöm mindenkinek az egész évben végzett munkáját, a szülőknek és szurkolóknak pedig a sok buzdítást e szezon alatt is. Nem utolsó sorban pedig edzőtársaimnak a sok segítséget.

Hajrá Sárkányok!

Attila

 

You must be logged in to post a comment Login