Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 – 1 pontos vereség

2016-01-17, Piliscsaba
Pest Megyei Kadet bajnokság

Piliscsaba – Dunaújvárosi Sárkányok U16 56-55 (15-11, 18-9, 5-14, 18-21)

Pontsz.: Csépányi 14, Varga 13, Matucza 12/3, Petrin 10, Bak 6

Beszámoló:

Botrányosan gyenge első félidő után, fantasztikus 4. negyedi hajrá ellenére, szoros vereséget szenvedtünk. Ismerős a történet? Hát igen…

Ezúttal újabb módszerrel próbáltuk a fiúkat a mérkőzés előtt motiválni az első pillanattól kezdve való hajtásra: a mérkőzés előtt magukra hagytuk őket az öltözőben, hogy 5 percig egymás között beszéljék meg, hogy milyen felállásokkal szeretnének kezdeni, valamint azt, hogy kinek mi a felelőssége a meccsen. Tőlünk már annyiszor hallották, hátha így több hatása lesz… Valóban komolyan vették a feladatot, amikor visszamentünk, még mindig felállásokat rajzoltak a táblára. Viszont a mérkőzésen hatása ennek nem volt.

Egy másik dolog, amit az edzők egymás között megbeszéltek, hogy megpróbálunk kevesebbet beleszólni a játékba a mérkőzés közben, hagyjuk őket maguktól megpróbálni megoldani a feladatokat, külső segítség nélkül. Most ez sem jött be.

Ellenfelünk egy viszonylag erős kezdő ötössel állt fel, főleg a kosár alatt. Ennek ellenére úgy éreztük, hogy kétségtelenül miénk a tehetségesebb csapat. Sajnos a fiúk nagyon-nagyon nehezen indultak be. A védekezésünk rendben, felállt védekezésünk ellen kevés kosarat kapunk. Ez már egy ideje így van, edzésen sokat foglalkozunk a védekezéssel, és ezen a téren a fiúk jól fejlődnek.

Kapott kosaraink többsége a támadásban eladott labdákból ered. Egyszerűen most szenvedünk, amikor támadunk. Dobásainkat kihagyjuk, támadásnál a mozgások hibásak, rossz helyre futunk, rosszul helyezkedünk. Többen egyénileg akarják a helyzetet megoldani, ahelyett, hogy lepasszolnák a labdát. Így az első félidő alatt 20 pontot dobtunk, ami elfogadhatatlan egy ilyen erősségű ellenfél ellen. (20-33)

A második félidőben, főleg nagyszerű védekezésünknek köszönhetően, elkezdtük behozni a hátrányt. A harmadik negyedben csak 5 pontot engedtünk az ellenfélnek. Ez alatt a negyed alatt zónára váltottak, és kosarainkat szerzett labdákból szereztük. A negyedik negyedre mindkét csapat visszaállt emberfogásra. Ellenfelünk ismét 12 pontos előnyt szerzett magának, három perccel a vége előtt. Időt kértünk, és átálltunk egész pályás emberfogásra, s ennek eredményeképpen 1 perc alatt behoztuk a 12 pontot. Egy perc alatt, mert dobtunk egy kosarat, bedobásnál azonnal megszereztük a labdát, bedobtuk, és ezt megismételtük ötször.

1:09 volt az órán, amikor az ellenfél 55-55-nél időt kért. Mi maradtunk az egészpályás védekezésnél, s bár kétszer is megszereztük a labdát, nem sikerült kosarat dobni. 20 másodperc volt hátra, amikor harmadszorra is megszereztük a labdát. Félreértés miatt, még 10 másodperc volt hátra, de 2 méterrel a hárompontos mögött rádobtuk a labdát. A labda se gyűrűt, se palánkot nem talált, az ellenfél jöhetett bedobásból, több időkérésük már nem volt. Ekkor a bedobásból ráadásként még faultoltunk is, két büntetőt ajándékozva a piliscsabaiaknak.

A második büntető bement, mi az asztalnál időt kértünk, de a játékvezetők állítólag “nem hallották”, a labdát bedobtuk, amikor mi (edzők) kiabáltunk, hogy már időt kérünk, de nem adták meg. Nem sikerült kosarat dobni, és 1 ponttal elveszítettük a meccset.

Bár megérdemeltük, hogy kikapjunk, mert nagyon rosszul játszottunk, ezen a mérkőzésen kritikán aluli volt a játékvezetés is. Négy büntetőt ítéltek meg nekünk a meccs során, amit nem kaptunk meg. Először a harmadik negyedben, amikor az asztal szólt a játékvezetőknek, hogy megvan az öt csapatfault, de a játékvezető hagyta, hogy menjen a játék, mi kosarat dobtunk, és akkor “úgyis dobtatok kosarat” alapon nem kaptuk meg. A másik szituációnál Petrin Ricsit lefaultolták, két büntetőt ítélt a játékvezető, az ellenfél még időt kért. Időkérés után alapról akarták bedobatni velünk a labdát, és tiltakozásunk ellenére, nem egyeztettek az asztallal.

És végül tehát az időkérésünk, amire jogosultak voltunk, amit a szabályoknak megfelelően az asztalnál kértünk, és aztán hangosan bekiabálva, amikor a játékvezetők hagyták, hogy induljon a játék.

Rendkívül rossz hangulatban indultunk haza, ez egy nagyon fontos mérkőzés volt, amit meg kellett volna nyernünk. Remélhetőleg szerdán győzünk, és megragadjuk még az utolsó esélyt a rájátszásba való bejutáshoz.

You must be logged in to post a comment Login