Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U12 – egyre jobb

2015-11-14

Országos U12 Bajnokság, 2. forduló, Paks

A hétvégén ismét ugyanabban a csoportban játszott mindkét U12-es csapatunk. A dunaújvárosi fiúkon és lányokon kívül, ellenfelünk volt még a Paksi Atomcsajok, illetve a Balatonfűzfő csapata.

Először a fiúk léptek pályára a paksi lányok ellen, akik októberben, az 1. fordulóban könnyen legyőzték a mi lány csapatunkat. A fiaink ellen sem kellett izgulniuk, könnyen győztek. Növelni kell az agresszivitásunkat, túl “kedvesek” vagyunk, valamint az intenzitásunkat is növelni kell, mert minden túl lassan megy. A paksiak egyszerűen elveszik tőlünk a labdát, miközben gondolkodunk, hogy mi legyen, vagy amikor valamit gyorsan próbálunk csinálni, nem megy, elügyetlenkedjük.

Voltak persze szép megmozdulások is, és ki kell emelni Radics Leventét is, aki szó szerint a kifulladásig mindent beleadott.

12115472_936759656402029_8291860229106394597_n

Lány csapatunk a torna második mérkőzésén léptek pályára a Fűzfő AK ellen. Az első fordulóban pontosan ugyanaz volt velük a probléma, mint a fiúkkal ma. Ezen a mérkőzésen azonban teljesen másképpen álltak hozzá a lányok, mindenki küzdött, mindent beleadtak. Még a legkezdőbb játékosaink is igyekeztek védekezésben teljesíteni.

A fő probléma a lányoknál is a kapkodás, türelmetlenek vagyunk, túl korán dobjuk rá a labdát, túl távolról. Látszott már, hogy mindenki próbálja passzolni a labdát, még azok is, akik erre korábban nem nagyon voltak hajlandók.

Végül egy nagyon szoros mérkőzésen, szép utolsó negyed után, 4 ponttal vesztettünk.

12250099_936759263068735_9163873846436699462_n

A torna harmadik mérkőzése a mi két csapatunk között volt, s a fiúk könnyen legyőzték a lányokat, akik a Fűzfő elleni mérkőzésen mindent beleadtak, teljesen kifulladtak. Ezen a mérkőzésen a fiúk bemutatták az add-és-fuss játékot, amit az utóbbi időben sokat gyakoroltak, s több szép kosárnak is örülhettünk.

Paksi Atomcsajok – Dunaújvárosi Sárkányok 60-18 (14-2, 16-4, büntetők: 4-5, 14-2, 12-5)

Pontsz.: Siba Donát 5, Homolya Zoltán 4, Kovács Márk 3, Krizsán Balázs 2, Morva Bence 2, Csató Tamás 1, Kun István 1

Fűzfői AK – Dunaújvárosi Vadkutyák 27-23 (7-0, 1-7, büntetők: 2-1, 13-1, 4-14)

Pontsz.: Hutterer Hella 20, Czikle Szabina 2, Gálfi Ramóna 1

Dunaújvárosi Sákrányok – Dunaújvárosi Vadkutyák 40-16 (12-2, 11-8, büntetők: 3-1, 10-0, 4-5)

Pontsz. Sárkányok: Homolya 14, Kun 6, Csató 5, Kovács Márk 4, Siba 2, Kovács Máté 2, Mihálovics István 2, Radics 2, Krizsán 2, Horváth Márton 1

Pontsz. Vadkutyák: Hutterer 9, Kovács Adél 2, Czikle 2, Gulyás Blanka 2, Frankó Lora 1

You must be logged in to post a comment Login