Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 – szép teljesítmény a Hernád ellen

Október 10., szombat, Dunaújváros, Széchenyi István Gimnázium

Nem kevesebb, mint öt kosárlabda mérkőzés zajlott le hazai pályánkon szombaton, ahol az Országos Gyermek Bajnokság 1. fordulóján kívül U16-os mérkőzést is rendezett egyesületünk.

U16

Tavaly az U16-os bajnokságban még semmilyen kitűzött célunk nem volt, csak azért neveztünk, hogy Ákos és Robi is játszhasson meccseket, illetve, hogy a többiek is tapasztalatot szerezzenek ebben a bajnokságban.

Az idén már célunk a rájátszásba való bejutás, mivel bár még mindig egy évvel fiatalabbak vagyunk a korosztálynál, a csapatunk ehhez elég jó.

Ezért nagy megkönnyebbülés volt számunkra az első mérkőzésen a hazai győzelem, úgy, hogy két kezdő játékosunk nem tudott részt venni. Ellenfelünknél játszott egy 2 méter feletti center, akivel problémáink voltak a kosár alatt, de amit szeptember óta gyakorlunk, a fiúk jól valósítottak meg:

1. gyorsan támadtunk, a labdát „nyomtuk” előre. Több nagyszerű atlétánk van, s ez folyamatosan nyomást gyakorolt az ellenfelünkre, hogy érjenek vissza védekezni.

2. zóna védekezésünk elég jó volt ahhoz, hogy viszonylag hatékonyan védekezzünk: az ellenfél magas embere „csak” 30 pontot dobott, s rengeteg eladott labdára kényszerítettük őket.

3. emberfogás ellen a zárásból induló támadásaink rendszerint eredményesek voltak.

A mérkőzést egy kicsit gyengén kezdtük, de az első időkérés után már nem volt probléma, szinte végig vezetve győztunk. Mindenki hozzájárult a győzelemhez, nagyon jól hajtottak a fiúk, küzdöttek végig, a hozzáállásuk példás volt még akkor is, amikor a harmadik negyedben kicsit megszorították őket a hernádiak.

Dunaújvárosi Sárkányok U16 – Hernád SE 75-66 (21-16, 20-14, 9-18, 25-18)

Pontsz.: Matucza 43/6, Varga 9, Bak 9, Petrin 5, Ancsa 4, Szabó 3, Lampert 2

Statisztika:

DNP: nem játszott
min: percet játszott
fgm-a: bedobott – rádobott 2-pontos
3pm-a: bedobott – rádobott 3-pontos
ftm-a: bedobott-rádobott büntető
+/-: a mérkőzés állásának változása, amikor a játékos a pályán volt
off, def, tot: támadó-, védő-, összes lepattanó
ast: gólpassz
pf: fault
st: szerzett labda
to: eladott labda
bs: blokkolt dobás
ba: blokkolt dobások a játékos ellen
pts: dobott pontok

stats_20151010_1

 

You must be logged in to post a comment Login