Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U14 – Mindent kihagytunk

U14 – PM Serdülő Bajnokság, 2015-02-28, Szigetszentmiklós

Nehéz körülmények között indultunk útnak szombat reggel a serdülő bajnokság 6. fordulójára. 3 játékosunk is kénytelen volt lemondani a részvételt betegség miatt, Petrin Richárd pedig az előző fordulón való sportszerűtlen viselkedése miatt az első mérkőzésen nem játszhatott. Hogy éreztessem egy kicsit a hiányt: csapatunk az idén 67 dobott pontot átlagol mérkőzésenként, ebből Matucza Gyula (beteg) és Petrin Ricsi (eltiltott) együtt 36 ponttal szoktak besegíteni (Gyuszi 23 pontot átlagol, Ricsi 13-at).

Tehát a kevés csere miatt nagyon elfáradtak a fiúk. Az első mérkőzés után Zalán és Vili a padlón feküdt, és fejüket fogva próbáltak levegőhöz jutni. Egy pár perc pihenőt kaptunk, és kezdődhetett a második mérkőzés.

De mégsem emiatt kaptunk ki ezen a napon: csapatunk jól támadott, számtalan ziccerhelyzetet alakítottak ki a fiúk, de szinte mindent kihagytak. Én ilyet még életemben nem láttam, még Kenguru (10 évesek) szinten sem. Rengetegszer történt meg, hogy elzárásból vagy egy szép csellel lehagyták védőjüket, de egyszerűen nem tudták a labdát bedobni a gyűrűbe.

Csépányi Zalán az első mérkőzésen 29 dobásból 3-szor talált be, s ebből a 29-ből a legtöbb sima ziccer volt. Fehérvári Máté 17-ből 3-szor, mind ziccerhelyzet. A második mérkőzésen Petrin Richárd vállalt sokat, 34 zicceréből 8-at dobott be (Zalán 29-ből 9-et). Szóval nem tudom, hogy mi volt velük, nyilván kifogásokból nem volt hiány, de tényként mondhatjuk, hogy ha a helyzeteinket bedobjuk, mindkét mérkőzést simán megnyerjük. Ha csak az iménti példák felét bedobjuk, az első meccsen 40 ponttal többet dobunk, a másodikon 46-tal. Ha csak a felét!

Remélem, hogy az elkövetkező időszakban edzéseinken több odafigyeléssel gyakorolnak, hogy legközelebb a támadásainkat be is tudjuk fejezni, mivel a szép játék, jó csel nem ér semmit, ha a végén nem dobjuk be a labdát a gyűrűbe.

Sárkányok – Ziccer KS 33-73 (13-18, 5-15, 5-26, 10-24)

Pontsz.: Csépányi 9, Bozsik 8, Benkovics 7, Fehérvári 6, Lampert 2, Szabó 1

Sárkányok – Herceghalmi Tigrisek 52-82 (6-24, 11-28, 16-12, 19-18)

Pontsz.: Csépányi 18, Petrin 16, Bozsik 7, Fehérvári 5, Benkovics 4, Lampert 2

Statisztika (kattints a táblázatra)

min: percet játszott
fgm-a: bedobott – rádobott
3pm-a: bedobott – rádobott hárompontos
ftm-a: bedobott-rádobott büntető
+/-: a mérkőzés állásának változása, amikor a játékos a pályán volt
off, def, tot: támadó-, védő-, összes lepattanó
ast: gólpassz
pf: fault
st: szerzett labda
to: eladott labda
bs: blokkolt dobás
ba: blokkolt dobások a játékos ellen
pts: dobott pontok

stats_2015_02_28

stats_2015_02_28_2

You must be logged in to post a comment Login