Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U11A – Ennyire jutott

Ez volt az első, amit Zoli apukája vállat vonva mondott nekem a mérkőzés után. Szerintem ez a két szó nagyszerűen foglalja össze a szombati teljesítményünket.

Leeresztettünk, nem sikerült beindulni. Az utolsó mérkőzés utolsó negyedét kivéve, (15:5, ahol az éppen aktuális ötös megrázta magát, elkezdett játszani, Hutterer Hella pedig gondolt egyet, és bevágott 15 pontot,) ezen a tornán nem küzdöttünk a ránk korábban jellemző módon. Még a szülői szurkolótáborunk is csöndben volt végig, miközben a székesfehérvári vagy siófoki szülők minden kosár után őrjöngtek 😉

Rengeteg technikai hibát követtünk el induláskor és megálláskor, gyakran türelmetlenül játszottunk, az edzésen gyakoroltakat nem használtuk, néhány perc kivételével. Ez kisebb baj, gyakorlunk tovább.

Drab Attila (segédedző) szerintem igazat mondott, amikor a mérkőzések után megjegyezte, hogy valószínűleg túl sokat nyert a csapat, túl hamar. Lehet, hogy azt gondolták a gyerekek, hogy automatikusan győzni fogunk, ha kiállunk a pályára. Tény, hogy állandóan a mérkőzés jelenlegi állásán tanakodtak, nem pedig azon, hogy mi lenne a feladatuk a pályán, és lehet, hogy Attilának igaza van abban is, hogy amikor úgy érezték, hogy “nem fogunk nyerni”, akkor már nem érdekelte őket a meccs. Szintén tény, hogy ezen a napon minden időkérésünk arra ment, hogy megpróbáljuk motiválni őket a küzdelemre.

Az is lehet, hogy mivel a csapat meglepően jól szerepelt eddig a bajnokságban, a mi elvárásaink is irreálisak lettek. Ma úgy néztünk ki a pályán, mint egy általános iskolás negyedik osztály, és nem, mint egy kosárlabda csapat. Az ellenfeleink erős csapatok voltak, minden egyes játékosuk mindent beleadott, természetesen ilyenkor jobban látszik, ha valaki hibázik, mivel a hibák eredménye azonnal egy eladott labda, egy kapott kosár. Gyengébb csapatok ellen sokszor megúsztuk, mivel visszaküzdöttük a labdát. Szintén kifogás lehet, hogy a legjobb technikai képességekkel rendelkező játékosunk ezen a napon betegség miatt nem játszott.

Mindenesetre Attilának abban is igaza van, hogy “ma a felét sem mutattuk annak, amit tudunk”. Voltak egyének, akik a tizedét sem. Gyakorlunk tovább, legközelebb beleadunk mindent, és jobb teljesítménnyel az eredmény is jobb lesz.

Országos Kenguru Bajnokság, “C” csoport

2015-03-07, Dunaújváros, Széchenyi Gimnázium

Sárkányok U11A – DKKA Ördögök 39-75 (4-18, 10-19, büntetők: 4-9, 9-9, 12-20)

Pontsz.: Hutterer H. 11, Homolya Z. 9, Kovács A. 8, Krizsán B. 4, Gálfi R. 3, Siba D. 3, Kovács Márk 1

Sárkányok U11A – Siófoki Kosársuli 33-52 (2-15, 5-11, büntetők: 5-4, 6-17, 15-5)

Pontsz.: Hutterer H. 17, Krizsán B. 5, Kovács A. 3, Homolya Z. 2, Siba D. 2, Mihálovics I. 1, Gálfi R. 1, Kovács Márk 1, Kovács Máté 1

DKKA Ördögök – Siófoki Kosársuli 55-37 (16-7, 17-7, büntetők: 6-5, 6-8, 10-10)

You must be logged in to post a comment Login