Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

PM U16 1. forduló – negatív eredmény, pozitív jelek

2014-10-16 17:00, Százhalombatta

Pest Megyei Kadett Bajnokság 1. forduló

Százhalombattai Batta Boys – Sárkányok U16       92:47 (21:15, 20:5, 20:21, 31:6)

Pontsz.: Matucza 15, Petrin 10, Csépányi 7/3, Varga 6, Benkovics 4, Bozsik 3/3, Ancsa 2

 

Lejátszottuk tehát első mérkőzésünket az U16-os korosztályban is, ahol csapatunk átlagban két évvel fiatalabb a korosztálynál. Azaz, ez a 16 éves korosztály, 1998-as születésű gyerekeknek, a mi csapatunk átlaga pedig 14 év (10 játékosunkból ketten születtek 1999-ben, ketten 2001-ben, a többi 2000-ben). Ezt nem kifogásnak írom, csak hogy legyen kép arról, hogy nálunk nagyobb, erősebb, magasabb gyerekek ellen játszottunk.

Ebben a bajnokságban a célunk csupán a tapasztalatszerzés, az 1999-es születésű két játékosunk meccseztetése, illetve hogy több mérkőzést játszhassunk, mivel a serdülő bajnokságban a 8 fordulót meglehetősen kevésnek tartjuk.

Gyakran játszunk még éretlenül: Petrin Ricsi, Csépányi, Varga és a többiek is hajlamosak olyan helyzetekből megpróbálni befejezni a támadásokat, amik végülis nem mondhatók dobóhelyzetnek.

Védekezésünk időnként fegyelmezetlen: bár mindig küzdünk, rosszul helyezkedünk, a kommunikáció hiányos, a besegítések el- vagy lemaradnak.

Ettől függetlenül nagyon pozitívan jöttünk haza: úgy indultunk, hogy reméljük, nem kapunk ki 100 ponttal, és úgy jöttünk haza, hogy hazai pályán a battai csapat ellen lehet esélyünk.

Bár a végeredmény arra utal, hogy csúnyán kikaptunk, és semmi esélyünk nem volt ezen a meccsen, ez nem teljesen igaz. Kezdő ötösünk (Bozsik, Csépányi, Varga, Matucza és Petrin) kb. 20 percet kapott együtt ezen a mérkőzésen (1. és 3. negyed), és meglepően jól tartották magukat: összességében öt (5) ponttal volt jobb az ellenfél ezalatt az idő alatt.

A harmadik negyed vége felé visszahoztuk a mérkőzést 16 pontra, de nem sikerült egészpályás védekezésre váltani, és a negyed végére 20 ponttal vezetett az ellenfél.

Ekkor választhattam, mint edző: tovább hagyom a kezdőket, veszítünk 15-20 ponttal, és úgy számolunk be itthon, hogy óriási siker volt „csak” ennyivel kikapni, vagy lecserélem őket, és engedem a 10 fős keret többi tagját is még 10 percet játszani, az eredmény valószínűleg nem lesz annyira szép, de mindenki úgy jöhet haza, hogy megérte eljönni, bemutatkozhatott, elfáradt. Az utóbbit választottam…

Szóval semmi szégyen nincs ebben az eredményben, nagyon büszkék voltunk rájuk, a negyedik negyedben a cserejátékosok fantasztikusan küzdöttek:

  • Szabó Péter bemutatta, hogy igenis tud irányítani, biztonsággal felhozta a labdát minden támadáskor, szép cselekkel
  • Braun Patrik nyolc (8) lepattanót szedett (kicsit több, mint) egy negyed alatt!
  • Benkovics Gábor hihetetlen energiával játszik, lehetetlen feladat őt fogni
  • Ancsa Róbert gyönyörű kosarat dobott szép cselsorozata után, és nagyon szépen védekezett
  • Lampert Marcell élete első kosárlabda mérkőzését játszotta, (választhatott volna könnyebb ellenfelet) és szintén öt lepattanót szedett.

Gratulálunk mindenkinek, ez így első mérkőzésnek szerintem nagyon bíztató volt.

 

You must be logged in to post a comment Login