Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U18 – kikaptunk Győrben

Győrben kezdte U18-as csapatunk az idei bajnokságot a regionális felső csoportban. A premiert megelőzően öt felkészülési mérkőzést játszottunk, változó teljesítménnyel (2 győzelem, 3 vereség). A győri mérkőzésen jól teljesítettünk, de győzött a túlerő. Jó energiával játszottunk, főleg támadásban voltunk lendületesek, bátran támadtuk a kosarat. Természetesen dolgoznunk kell tovább a hiányosságainkon, főleg védekezésben vagyunk túl kedvesek.

Az idén nagyrészt alsósok vagyunk az U18-as bajnokságban, a győriek kerete pedig többnyire felsősökből áll. Az ilyen mérkőzéseken okosan kell játszanunk, hogy a fizikális hátrányt semlegesítsük. Ezen a mérkőzésen ez nem sikerült teljesen, védekezésben nem tudtuk a nagyobb fiúkat távol tartani a kosártól.

Az első negyedet nem kezdtük jól, ami az eredményt illeti, a befejezéseinket elkapkodtuk, védekezésben pedig túl könnyű ziccereket engedtünk. A mérkőzés folyamán stabilizáltuk a játékot, nőtt az önbizalmunk. 10 pontra visszahoztuk a meccset, de ezt követően a harmadik negyedben egy hosszabb időszakon keresztül egyszerűen képtelenek voltunk betalálni.

Nagyon büszkék lehetünk a fiúkra, hogy az eredménytől függetlenül a végsőkig beleadnak mindent, és akkor is küzdenek az utolsó pillanatig, ha a dobás nem megy.

2021-11-04, csütörtök, Győri egyetemi csarnok

Országos Junior Bajnokság, Nyugati régió, A csoport

Győri KC : AF-Dunaújvárosi Sárkányok 86-60 (21-11, 20-16, 24-6, 21-27)

Keret: Hoffmann Vajk 16, Hajnal Adrián 12/6, Szűcs Zétény 11/6, Csernák Ádám 9/6, Szemenyei Levente 6, Matucza Csaba 4, Demeter János 2, Véner József, Rabi Dávid, Jánosházi András, Bíró-Juhász Marcell.

You must be logged in to post a comment Login