Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 lány – vereség

Pest megyei Kadett bajnokság 2019.02.02

 

Gödöllői SK – Dunaújvárosi Vadkutyák 63 – 42 (22-11, 14-6, 10-15, 17-10)

Pontszerzők: Hutterer Hella: 22/9 p, Kovács Adél: 11/3 p, Szilágyi Ágnes: 5/3 p, Posch Nikoletta: 2 p, Török Elvira: 2 p, Gálfi Ramóna: -, Kriston Júlia: -, Varjú Noémi: -,

Az utóbbi mérkőzések eredményét feledtetve, győzelem iránti vággyal indultunk Gödöllőre. Jóval a meccs kezdete előtt 1 órával már a teremben voltunk, hogy kellőképpen rá tudjunk hangolódni a játékra.

Nem is kezdtünk rosszul, mert 5 perc elteltével ugyan csak 2 ponttal is, de mi álltunk jobban. Kellett ehhez az is, hogy Hella mindjárt két hárompontossal nyisson. Utána egy Gödöllői időkérést követően, már nem örülhettünk annyira, mert védekezést váltottak. Nekünk a mumusunk a zóna elleni támadás. Össze is kavarodtunk kicsit, mert nem azt játszottuk, amit ilyenkor kell, amit az utóbbi időben sokat gyakorlunk. Meg is lett az eredménye, mert 2 dobott pont ellenében kaptunk 16-ot. Védekezésben sem álltunk a helyzet magaslatán.

A második negyedben, továbbra is nőt a hátrányunk. A besegítéseink még működtek, de az az egy lépés hiányzott, hogy besegítésből betörés kiosztás után visszaérjünk az emberünkre.

A harmadik negyedben jött az áttörés, itt mind a két szegmensben előre léptünk, Hella és Adél kosarainak köszönhetően. Védekezésben Niki és Elvira is szépen kivette a részét ebben az etapban.

Az utolsó részben beindult a Vadkutya henger, 6 perc alatt 12 dobtunk és csak 4-et engedtünk ellenfelünknek. Ennek a rohanásnak az volt az eredménye, hogy 8 pont lett a különbség. A Gödöllő időt kért, hogy rendezzék soraikat, és látszott rajtuk mennyire idegesek. Ennek ellenére nem tudom mi történt, visszájára fordult a dolog. Védekezésünk ismételten szétesett, valószínűleg fejben elfáradtunk. Itt 13 pontot kaptunk zsinórban és sajnos nem volt válaszunk.

Sajnálom, hogy így alakult, mert az eredmény nem tükrözi a valós különbséget a két csapat között.

A támadások kivédésében sokkal harciasabbnak kell lennünk a közeljövőben, ezen dolgozni is fogunk keményen.

 

Pest megyei Kadett bajnokság 2019.02.09

Dunaújvárosi Vadkutyák – Szentendrei KSE 63-64 (17-8, 10-15, 13-18, 23-23)

Pontszerzők: Hutterer Hella: 28/6 p, Kovács Adél: 17 p, Török Elvira: 7/3 p, Gálfi Ramóna: 6 p, Posch Nikoletta: 2 p, Köller Mónika: -, Varjú Noémi: -,

Igazából nagyon nehezemre esik megírni ezt a beszámolót. Rengeteg érzelem volt ebben a meccsben. Öröm, bánat, eufória, keserűség, és a végén fájdalom.

Rengeteget foglalkoztunk a zóna elleni támadással és a védekezésünkkel is. Tudtunk mire számíthatunk és ennek fényében motiváltam és készítettem fel a csapatot.

Minden úgy ment, ahogy elterveztük. Szépen járattuk a labdát zóna ellen, jó volt a súlypontáthelyezésünk és szépen ültek a dobásaink. Szépen segítettünk egymásnak, jó volt a besegítés és végre kiértünk a kiosztások után az emberünkre. Lepattanókban is sokkal jobbak voltunk, mint előtte. Egyszerűen jól ment minden.

A második negyedben kezdtünk picit lassulni, ott is volt akarat ez nem is vitás. Hajtottunk, küzdöttünk végig, de látszott, hogy picit fáradunk. Védekezéssel nincsen gond, mert mindenki tudott hozzátenni valamit ezen a meccsen.

Talán itt látszódott először, hogy kapkodtunk, pontatlanok voltak a dobásaink és hibáztunk szorongatott helyzetekben. Ezeket a dolgokat még ki kell javítanunk.

A harmadik felvonás is úgy folyt, mint az előző.

Előjött egy régi hiba, amin dolgozunk, hogy palánk alatt üresen hagytuk az embereket és könnyű kosarakat kaptunk. Hiába dolgozunk keményen 5 védekezésen és támadáson keresztül, ha utána könnyű kosarat engedünk ellenfelünknek.

Jött az utolsó negyed 1 pont mínuszban voltunk. A támadások kivédésén volt a legfőbb hangsúly. Váltogattuk, hol egész pályáztunk, hol pedig félpályáztunk, ezzel is össze akartuk zavarni ellenfelünket. Mikor feladták a zónájukat, nem igazán volt ellenszerük ellenünk, rendre sikerült kosarat szereznünk. Csapatszinten nem volt jó a rotációink és le-le maradtunk az emberekről. Így megint ők kerültek lélektani előnybe a könnyű kosarak láttán.

Jött az ominózus utolsó 15 mp. Három pont hátrányban voltunk Ramóna középről dobott, és bement. A mérkőzés hevében mindenki 3 pontosnak érezte, akinek kicsit is a csapat felé húzott a szíve. Közben pedig kiderült, hogy csak 2 pontos volt. A Gödöllő időt kért, de a bírók nem vették észre időben így 11 másodpercről folytatódott a mérkőzés. Mikor, ha jól emlékszem és kigurult a labda 8 mp volt az órán. Felnéztem az eredményjelzőre és 64-64 volt az állás (eredetileg 63-64). Arra kértem a csapatot, hogy fault nélkül védekezzünk, nehogy büntetőhöz jussanak. Sikerült végrehajtani kapott kosár nélkül. Én már a hosszabbításra készültem mikor felnéztem az eredményjelzőre, hogy 1 ponttal kikaptunk.

Őszinte leszek, nem szeretném átélni még egyszer ezt az érzést. Nem fogok ujjal mutogatni senkire, hogy ki hibázott. Ha tisztában lettem volna a valós helyzettel én is máshogy döntöttem volna. A meccs hevében mindenki máshogy él meg dolgokat, főleg egy ilyen kiélezett mérkőzésen. Igen nagy rossz 1 ponttal kikapni, de azt se felejtsük el, hogy nem feltétlenül az utolsó másodpercben dől el a mérkőzés.

A lányok ma hihetetlenül nagyot küzdöttek, ez nem is vitás. Ezt senki nem veheti el tőlük. Büszke vagyok rájuk, mert megmutatták valójában mire is képesek.

Nagyon örültem Elvira extra teljesítményéhez, Ági védekezésének, és hogy részese volt a lepattanó szerzésnek mind az ellenfél mind a saját palánkunk alatt. Posch Niki is hozta a kötelezőt védekezésben, Köller Móninak, hogy ennyire fiatalon vállalta a kadett bajnokságot. Összességében mindenki nagyon jól teljesített ma.

Ez mind-mind olyan érdem, amit fel kell használnunk és ugyanilyen elánnal küzdeni végig, edzésen és meccsen egyaránt.

 

Hajrá Vadkutyák!

 

 

Drab Attila

edző

 

 

You must be logged in to post a comment Login