Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

NB2 – Nem volt akarat

Dunaújváros – Érd

 Szomorú vagyok. Szomorú és csalódott. Az a csapat, amivel a múlt héten elégedettek lehettünk, amelyik minden erejét beleadta a pályán, a vasárnap délutáni meccsen otthon maradt. Ugyan a szokásoson túl volt betegség és sérülés is, de ez nem magyarázta azt a hozzáállást, amivel az első negyedben pályára léptünk. Ami végül az egész meccset eldöntötte. Gyenge és lassú támadás, hasonló védekezés. Rengeteg támadó lepattanót engedtünk az ellenfélnek, aki köszönte és kihasználta.

Második negyedben próbáltunk változtatni. Főleg a hozzáállásban. Innentől folyamatosan futottunk a mérkőzés után. Próbáltunk egy hatékony ötöst összerakni. A legbántóbb az egész mérkőzésen az volt, hogy ott hibáztunk a legtöbbet, amit az elmúlt héten gyakoroltunk.

A második félidőben ember fogással kezdtünk rosszul, majd a zóna lassan összeállt és az utolsó negyedet végül megnyertük. Sajnos a tegnapi napon nekünk összesen ennyi öröm jutott.

 

Dunaújváros- Érd 55- 76 (7- 23,13- 14, 15- 25,20- 14)

 

Pontszerzők:

Ármos Tamás 17 p., Bak Máté 12 p., Molnár Péter 8 p., Csépányi Zalán 5p., Tímár Zoltán 5p., Molnár Tamás 5 p., Horváth Richárd 2p., Bozsik Vilmos 2 p.

 

Molnár Tamás

edző

You must be logged in to post a comment Login